Glváč: egyfordulós megyefőnök-választás jöhet

Pozsony |

<p>Lehet, hogy a következő megyei választások már egyfordulósak lesznek, vetette fel Martin Glváč. A parlament smeres alelnöke emlékeztetett, az elnökválasztás mellett csak a megyefőnök-választás kétfordulós.&nbsp;</p>

„Nem látok különbséget, ha nagyvárosok polgármestereit meg tudjuk választani egyfordulós választások során, miért kellene megyefőnököt két fordulóban választani. Az egyfordulós választásnak gazdasági előnye is lenne. A második forduló elhagyásával, ha megyénként egymillió eurót spórolunk meg, nyolc megye esetében az már nyolcmilliós megtakarítás” – mondta. Szlovákiában jövőre lesznek megyei választások. Glváčék megvizsgálják annak lehetőségét, meg lehet-e hosszabbítani az új megyefőnökök mandátumát egyszeri alkalommal öt évre, hogy aztán a következő megyei választás az önkormányzati választásokkal essen azonos időpontra. Ettől az intézkedéstől azt remélik, növekszik a részvétel a megyei választásokon. Glváč elmondta, a Smer számára prioritást jelentenek a megyei választások, különösen Besztercebánya megyében, ahol szeretnék legyőzni Marián Kotlebát, akár ellenzéki jelölt támogatásával is. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?