Gázfegyverrel a parlamentbe

Pozsony |

<p>A gázárak látványos csökkentését tervezi a Fico-kabinet a jövő évi parlamenti választások előtt &ndash; jelentette be hétfőn Robert Fico kormányfő. A lakossági gáz ára a kormányhivatal szerint a jövő év elejétől akár 7 százalékkal is csökkenhet, az árakról azonban a végső döntést az Árszabályozási Hivatalnak kell meghoznia, amely egyelőre nem nyilatkozik az ügyben.</p>

„Az energiaáraknak az elkövetkező időszakban kiemelt figyelmet szentelünk. Jövő év januárjától a lakossági gázárak csökkentését tervezzük” – jelentette be hétfőn Robert Fico, kormánya elmúlt hároméves tevékenységét értékelve. A kormányfő ezúttal sem jelezte, hogy pontosan mekkora árcsökkenésre is számíthat a lakosság, a kormányhivatal szerint azonban a parlamenti választások előtt jelentős áresés várható. „Az energiaárak további látványos csökkenésére lehet számítani, a gáz esetében ez az elkövetkező időszakban elérheti a 7 százalékot is” – derül ki a kormányhivatal tájékoztatásából.

Az árakról azonban az elvileg független Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) hozza meg a végső döntést, vagyis a kormánynak ebbe nem szabadna beleszólnia. Az ellenzéki politikusok és a szakemberek ugyanakkor már régebben felrótták a kormánynak, hogy az elvileg függetlennek számító ÚRSO élén Jozef Holjenčík, a Smer jelöltje áll, aki a kormány érdekeinek megfelelően dönt az árak változásáról. Ezúttal azonban az ÚRSO sem biztos a további árcsökkentés mértékében. „Hivatalunk figyelemmel kíséri a villanyenergia és a gáz világpiaci árának az alakulását, és ha ez tartós csökkenést mutat, csökkenthetjük a fogyasztói árakat. Nem áll azonban érdekünkben öncélúan beavatkozni a piaci árképzésbe” – nyilatkozta a napokban Miroslav Lupták, az ÚRSO szóvivője, aki szerint azonban a cégeket semmi sem gátolja abban, hogy csökkentsék az árakat.

Valószínűleg ezt próbálja majd kihasználni a kormány is, amely a Szlovák Gázművek (SPP) anyavállalatának a tavalyi átvételét követően árcsökkentést javasolhat az Árszabályozási Hivatalnak. „Teljes mértékben tiszteletben tartjuk az ÚRSO függetlenségét, az SPP átvételét követően azonban a lakosságnak kedvezőbb árakat kínálhatunk a korábbiaknál” – mondta Fico.

Az Európai Bizottság nemrég kiadott elemzése Szlovákiával kapcsolatban azonban épp arra hívja fel a figyelmet, hogy míg a lakossági energiaárakat a kormánypárt népszerűsége miatt művileg alacsony szinten tartják, az áram ára a cégek számára Szlovákiában a második legmagasabb az egész EU-ban. Emiatt csökken a szlovákiai cégek versenyképessége, ami fékezi a foglalkoztatottság növelését. Szlovákiában egyébként a lakossági gáz és villany ára legutóbb az idei év elején csökkent, az előbbi átlagosan 1,14, az utóbbi 5,03%-kal. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?