Gašparovič végre találkozott Kiskával

<p>És mégis! Azután, hogy Ivan Gašparovič az összes lehetséges és lehetetlen okot felsorolta, miért nem akarja fogadni Andrej Kiskát, mégiscsak tárgyalóasztalhoz ültek.</p><div>&nbsp;</div>

Ivan Gašparovič lévő köztársasági elnök találkozott utódjával, Andrej Kiskával. A megbeszélésre Javorinában (Tatranská Javorina) került sor. A találkozóról az elnöki hivatal – legalábbis eddig – nem adott tájékoztatást, Kiska stábja informálta a sajtót, adta hírül a SITA hírügynökség.

„Néhány praktikus, az elnöki beiktatást és az átmeneti időszakot érintő témáról ejtettek szót” – áll a kurta sajtóhírben. Emellett szóba került Kiska első hivatalos, államfői programja is: június 16-án Budapesten a V4-es elnökök találkozóján vesz részt, melyre a német államfő is hivatalos.

Annak ellenére, hogy korábban Gašparovič egy sor okot felsorolt, miért nem tartja fontosnak a Kiskával való találkozót – szerinte erre nincs szükség, máshol sem szokás (ami nem igaz), e-mailben kérte őt a találkozóra, nem fejléces papíron stb. –, most elég sokáig elbeszélgettek. A sajtóhír szerint két órát tárgyalt egymással a két politikus.

Andrej Kiska beiktatására június 15-én vasárnap kerül sor, az aktust élőben közvetíti a közszolgálati tévé. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?