Gašparovič leghosszabb napja

Pozsony |

<p>Ivan Gašparovič államfőt ma iktatják be hivatalába. Ő Szlovákia első elnöke, aki két ciklust tölthet a Grassalkovich-palotában. Az alkotmány értelmében a tisztséget ugyanaz a személy csak két egymást követő cikluson át töltheti be.</p>

Az elnök a hadsereg főparancsnoka is, ezért 20, ágyúból leadott díszlövéssel tisztelegnek a katonák előtte. A beiktatási ceremónia 11.45-kor kezdődik a Szlovák Nemzeti Színház történelmi épületében. A tervek szerint az elnök 12.10-kor mondja el ünnepi beszédét, majd a menet gyalog a Szent Márton Dómba megy. Itt ünnepi ökumenikus istentiszteletet tartanak.
Az Úr asztalától a terített asztalokhoz megy a beiktatási menet: díszebéd következik a Helytartó palotában, a házelnök, a miniszterelnök, az alkotmánybíróság elnöknője, a volt köztársasági elnökök és házastársaik jelenlétében.

Négy előtt az elnök szemlét tart a díszőrség fellett, majd az elnöki palota erkélyéről beszédet mond.

16.30-kor sajtótájékoztatót tart nejével, Silvia Gašparovičovával az elnöki palotában, majd a régi parlament épületében 19 órától fogadást tartanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?