Gašparovič a szlovákiai magyarokról

Pozsony |

<p>A magyar kisebbséghez fűződő viszonyáról is kérdezték a március 21-i köztársaságielnök-választsáon újrainduló jelenelgi államfőt, Ivan Gašparovičot az aktualne.sk hírportál olvasói kedden.</p>

Az egyik olvasó megállapította, hogy az elnök nem éppen kedvelt a szlovákiai magyarság körében, majd megkérdezte, mit tenne azért, hogyelnyerje tetszésüket. Gašparovič szerint téves információ, hogy a szlovákiai magyarok körében nem kedvelt. Megemlítette, sok, a magyar közösséghez tartozó barátja van. "Az a vélemény, hogy a magyra nemzetiségű állampolgárok nem szeretnek, főként az MKP néhány képviselőjének a nézete. Legutóbb megtudtam, hogy Duka Zólyomi úr (Duka Zólyomi Árpád, az MKP politikusa, az Európai Parlament képviselője - a szerk. megj.) a Csemadok ülésén így nyilatkozott, és azt kérte, az emberek ne engem válasszanak, hanem Radičová asszonyt (Iveta Radičová, SDKÚ-DS, az ellenzék közös államfőjelöltje)" - mondta Gašparovič. Említést tett arról, hogy a napokban találkozott a Szlovákiában élő 12 nemzetiség képviselőivel, akik - mint mondta - egyértelműen felelősségteljesnek nevezték a kormány viszonyulását a kisebbségekhez.
Egy másik kérdező azt firtatta, az elnök nemrégiben miért "gyilkolt meg szóban" 230 ezer magyart, azt állítva, az országban már csak 300 ezren vallják magukat magyarnak, s ha olyan nemzetinek tartja magát, miért van Szlovákia az Európai Unióban, miért vezette be az eurót. Gašparovič azt felelte, a 2011-es népszámlálás igazolni vagy cáfolni fogja szavait. Az uniós és euróövezetei csatlakozás szerinte nem jelenti a szlovák nemzetiség és önállóság feladását. "Úgy gondolom, hogy az euóra való áttérés önnek is kedvezett. És talán egyszer köszönetet is mond érte" - válaszolt az aktuálne.sk portálon olvasható online interjúban az államfő. (kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?