Gašparovič a magyar-szlovák kapcsolatokról

Pozsony |

<p>Magunknak hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy a magyar-szlovák kapcsolatok problémamentesek - véli Ivan Gašparovič köztársasági elnök.</p>

Az államfő szerint Magyarországnak és Szlovákiának a közös gazdasági és külpolitikai érdekek terén nincs gondja, ahogy a visegrádi együttműködéssel sem. „A történelemmel viszont, mely a mindennapjainkig hat, és a ma már nehezen védhető véleményekkel viszont problémák vannak. Becsapjuk magunkat, ha azt fogjuk mondani, hogy nincs semmi gond” – mondta. 

Véleménye szerint azon problémás kérdések terén, melyeket a vegyes bizottságok oldanak, racionálisabban kellene eljárni. „A történelmet nem lehet elfelejteni, de nem lehet meghatározó akkor, amikor már rég elfeledett problémákat hív elő. Bármilyen párbeszédre készen állok a magyar féllel. Vannak azonban olyan kérdések, amelyeket nem lehet nemzetközivé tenni, amelyeket magunknak kell megoldani. A magyar fél szívesen tenné nemzetközivé ezeket a problémákat” – tette hozzá.

Gašparovič rossznak tartja Budapest elképzelését a kettős állampolgárságról, melyhez hasonló véleménye szerint nincs a nemzetközi gyakorlatban. „Ezen gyakorlat alapján bárki magyar állampolgárrá válhatna, akinek az ősei az Osztrák-Magyar Monarchia idején születek. Ez felfoghatatlan módja az állampolgárok száma gyarapításának.

A szlovák államfő az oldaná meg a helyzetet, hogy ha Budapest visszavonná a saját állampolgársági törvényét. Szlovákia ebben az esetben szintén visszavonná az ellentörvényt.

Az elnök úgy véli, nem a szlovákok játszanak a magyarkártyával. „Éppen a magyarok húzzák elő mindig a szlovákkártyát, az ő részükről érkezik mindig valamilyen kezdeményezés, amelyre aztán reagálnunk kell. Nincs szó magyarkártyáról, inkább a szlovákról” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?