Gašpar: visszaszorulóban a bűnözés

Tibor Gašpar
Pozsony |

2017-ben tovább javult a közbiztonság Szlovákiában. 66 215 bűncselekmény történt, ennek 58,67%-át sikerült felderíteni - jelentették be hétfői, közös sajtótájékoztatójukon Robert Kaliňák belügyminiszter és Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány hangsúlyozva, hogy ezek az eddigi legjobb számok az önálló Szlovákia történetében.

"Tavaly volt a legalacsonyabb a bűnözési ráta és a legmagasabb a felderítettség aránya, magasabb, mint 1990-ben. Véleményem szerint nemcsak az fontos, hogy visszaszorulóban van a bűnözés, hanem az is, hogy az elkövetőket sikeresen elfogjuk" - állapította meg Gašpar. 2016-ban összesen 69 635 bűncselekmény  történt, ennek 56,74%-át sikerült felderíteni.

A rendőrfőkapitány szerint a rendőrség megelőző tevékenységének is köszönhető, hogy a bűnözés hosszabb ideje csökkenőben van. Főleg az utcai, erőszakos bűncselekmények vannak visszaszorulóban, de a rendőrség egyre eredményesebb a látens, például adózással összefüggő bűncselekmények feltárásában is. 
"Kiszámoltuk, Szlovákia egyes járásaiban hány bűncselekmény jut 1000 lakosra. A legbiztonságosabb a Báni járás, illetve Alsókubin (Dolný Kubín). A legveszélyesebbek Pozsony egyes körzetei (I, II, III), ami logikus, mivel itt a legmagasabb azok aránya, akik átmenetileg tartózkodnak a fővárosban, nincsen tartós pozsonyi lakhelyük" - magyarázta Gašpar, aki hozzátette: átlagosan 1 bűntény jut 1000 lakosra. A Báni járás az átlag alatt van, az említett pozsonyi körzetek azonban meghaladják, van, ahol több mint 2 bűncselekmény jut 1000 lakosra.

2017-ben a rendőrség 3132 erőszakos bűncselekményt vett nyilvántartásba. A felderítettség aránya ezen a területen 76,22%-os volt. 57 gyilkosság történt, ebből 39-et derítettek fel.A vagyon elleni bűncselekmények száma  25 154, a felderítettség aránya 41,64%. A rendőrök 5734 adócsalási üggyel foglalkoztak, ebből 4082-öt sikerült megoldani. A felderítettség aránya ebben az esetben 71.19%.

A bűncselekményeknek tavaly összesen 10 615 áldozata volt, 51,23%-uk férfi, 48,77%-uk nő. A 42 911 elkövető 83,51%-a volt férfi, 16,49%-a nő.

A bűncselekmények további visszaszorítása mellett  Tibor Gašpar idén szeretné elérni a 60 %-os felderítettséget.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?