GALÉRIA: Macron fogadta Čaputovát

macron čaputová

Szerdán Emmanuel Macron francia államfő fogadta Zuzana Čaputová szlovák államfőt a párizsi Élysée-palotában. A találkozó témája az Európai Unió és a V4-es országok aktuális helyzete, valamint Szlovákia és Franciaország kapcsolata lesz.

Először a két ország küldöttségének a plenáris tárgyalására kerül sor, amelyet a két államfő négyszemközti beszélgetése követ.

Čaputová a múlt heti lengyelországi látogatásán Szlovákiát olyan országnak nevezte, amely a visegrádi országok közül (Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia) a legmesszebb jutott az európai integrációban. Szlovákia az egyetlen ország közülük, amely bevezette az eurót. Čaputová továbbá rámutatott a márciusi elnökválasztás és a májusi európai parlamenti választás eredményeire, amelyek alapján jól látszik az ország Európa-párti irányultsága. 

Szlovák államfő először 2016 novemberében vett részt hivatalos látogatáson Franciaországban. Akkor Francois Hollande, volt francia államfő meghívására érkezett Franciaországba Andrej Kiska államfő. Kiska később a jelenlegi államfővel is találkozott 2018. november 11-én, az I. világháború befejezésének századik évfordulója alkalmából rendezett párizsi ünnepségen.  

Macron nem sokkal korábban – október végén – járt Szlovákiában munkalátogatáson, amely során Kiska és Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő is fogadta őt.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?