GALÉRIA: Čaputová fogadta Matovičot

čaputová matovič

Zuzana Čaputová államfő szeretne találkozni a Sme rodina, az SaS és a Za ľudí pártok elnökeivel is.

Ha beigazolódik, hogy közös koalíciót akarnak, megbízza Igor Matovičot, a választásokat megnyerő OĽaNO mozgalom elnökét a kormányalakítással.

Ezt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette ki, miután az elnöki palotában fogadta Matovičot.

„Ez a mozgalom és a többi párt valóban nagy bizalmat kapott, de ez egyben nagy felelősséget is jelent”

– figyelmeztetett az elnök asszony. Hozzátette: a beszélgetésük után úgy látja, hogy Matovič tisztában van ezzel a felelősséggel.

Az államfő elmondása szerint kedden (március 3.) fogadja az OĽaNO potenciális koalíciós partnereinek vezetőit. Čaputová bízik benne, hogy az új kormányra nem fog kelleni heteket várni.

Galéria

„Az államfő tájékoztatott arról, mik a további lépések. Már tárgyaltam Richard Sulíkkal (SaS) és Boris Kollárral (Sme rodina), holnap találkozom Andrej Kiskával (Za ľudí). Úgy vélem, hogy az államfő által választott eljárás helyes”

– közölte Matovič, aki pozitívan értékelte, hogy Čaputová más pártvezetőkkel is találkozni akar még azelőtt, hogy bárkit is megbízna kormányalakítással.

Az OĽaNO elnöke ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy semmit sem akar elsietni, ugyanakkor azt szeretné, ha a kormány minél előbb felállna. Konkrét határidőt nem tudott mondani.

„Ha az új kormány ambíciója az, hogy módosítsa az alkotmányt, akkor annál jobb, minél szélesebb parlamenti legitimációt szerez, hiszen csak így lesz képes alkotmánymódosításokat is végrehajtani” – jelentette ki az államfő azzal kapcsolatban, hogy Matovič célja alkotmányos többséget szerezni a potenciális koalíció számára a parlamentben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?