Gál: Az ellenzék eltaktikázta az alkotmánybírókról szóló szavazást

Gál Gábor

Az ellenzék beismerte, hogy eltaktikázta az alkotmánybírókról szóló szavazást, csak később tudtam meg, hogy a nagy részük támogatta volna a törvényjavaslatunkat – jelentette ki a TASR-nek Gál Gábor igazságügy-miniszter (Most-Híd).

„A javaslatom sikeres lehetett volna a parlamentben. Az ellenzék is beismerte, hogy eltaktikázta a szavazást. Miután az egész lezajlott, akkor tudtam meg az ellenzéki képviselőktől, hogy ők igennel szavaztak volna a javaslatra“ – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a javaslat szerinte helytálló volt.

Gál azt szeretné, ha az alkotmánybírók kiválasztásánál magasra tennék a mércét, hogy az alkotmánybírói posztra magasan képzett, jogi végzettséggel rendelkező személyek jelentkezzenek. „A legfelsőbb bíróságról és az általános bíróságokról is vannak jelentkezők, amiért nagy köszönet jár nekik. Tudomásom szerint ügyvédek is jelöltetik magukat. Mi biztosan Peter Kresákot jelöljük“ – mondta a miniszter, aki szerint Robert Fico nem indul ezért a címért.

A jogi norma szerint a parlament hivatalának meg kell teremtenie a feltételeket ahhoz, hogy a nyilvánosság is részt vehessen a parlament Alkotmányjogi Bizottságának ülésén, amelyen az egyes jelölteket meghallgatják. Erre a tanácskozásra ezen kívül az államfő is meghívást kap. Az államfőt az Elnöki Hivatal vezető munkatársa is helyettesítheti, aki bármikor szót kaphat. A jelöltnek az ülésen be kell mutatnia az eddigi tapasztalatait és a publikációs tevékenységét.

A képviselőknek a 2019. január 29-én kezdődő ülésen kellene kiválasztaniuk az alkotmánybíró-jelölteket. A jelöléseket január 7-ig fogadják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?