Gál: A Híd szombaton fogja megvitatni a választások eredményét

Pozsony |

A Híd párt szombaton (június 1.) fogja értékelni az európai parlamenti választásokon elért eredményét, illetve egyeztetni fog a folytatásról. Ezt Gál Gábor (Híd) igazságügyi miniszter erősítette meg, aki szerint a pártnak a választásokon elért eredménye miatt valamit másképp kellene csinálnia.

 

A Híd 2,59 százalékos támogatottságot szerzett az európai parlamenti választásokon, ami nem volt elég ahhoz, hogy a párt mandátumhoz jusson. Gál szerint az eredményt többféleképpen magyarázzák. „Eltérnek a vélemények azzal kapcsolatban, hogy hogyan tovább. A szombati elnökségi ülésen megbeszéljük. Nekem az a véleményem, hogy valamit máshogy kellene csinálnunk” – mondta Gál.

Konkrétumokat nem árult el, és a magyar pártok összefogásával kapcsolatos véleményeket sem erősítette meg. Ugyanakkor egyetértett azzal, hogy a megosztottság nem segít a közösségnek. Szlovákiában a Híd mellett két parlamenten kívüli párt is működik, az MKP és a Magyar Fórum. Az MKP-nak szintén nem sikerült mandátumot szereznie az európai parlamenti választásokon, a Magyar Fórum pedig, mivel csak nemrég alakult meg, még egyetlen választáson sem vett részt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?