Frešo: Az új megyei közgyűlés dönt a malackai kórház ügyében

Pozsony |

<p>Az őszi választások utáni felálló új pozsonyi megyei közgyűlés dönt a malackai (Malacky) kórháznak nyújtandó támogatásról &ndash; jelentette ki kedden Pavol Frešo (SDKÚ-DS) megyei elnök.&nbsp;</p>

Frešo Monika Flašíková-Beňová (Smer-SD) megyeielnök-jelölt hétfői bírálatára reagált.  Flašíková-Beňová szerint Frešo túszokat csinál a páciensekből. A smeres politikus figyelmeztetett, hogy a megyei önkormányzat újabb hárommillió eurót akar adni a magáncég által működtetett malackai (Malacky) kórháznak az ügyeleti ellátás megőrzésére. Azt is elmondta, hogy a Nemocničná a.s. (Nemocničná Rt.) 30 évre vette bérbe a kórházat, és a megyei önkormányzat már a múltban is adott 2,2 millió eurót a kórház felújítására. Közben pedig a páciensekkel különféle illetékeket, díjakat fizettetnek.  „Ez csak további bizonyítéka annak, hogy közszereplőként hosszú távon egy magáncég javát szolgálja, nem pedig az adófizetőkét” – szögezi le Flašíková-Beňová. Peter Kalenčík kórházigazgató azzal érvel, hogy a három évre szóló hárommilliós támogatást két olyan szolgáltatási körre kérik, amelyek veszteségesek. Frešo hangsúlyozta, a támogatásról szóló javaslatot szeptemberben a megyei képviselők elé terjeszti, de arról már csak a választások utáni, decembertől működő új testület dönt majd. Az eddigi ellátást pedig továbbra is  biztosítják.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?