Fosztogatásokat hoztak a pápai temetések

Róma. A pápai temetések a középkorban és azt követően is tumultusokat és fosztogatásokat hoztak Rómára a La Repubblica című olasz napilap csütörtöki összeállítása szerint.

A lap visszatekint arra, hogy a középkorban a pápai halálhírre a tömegek gyakran nekilódultak „a pápai javaknak”, fosztogatásokkal téve emlékezetessé az egyháztörténelmi eseményt. Ma már inkább csak a zsebtolvajlás dívik, a Vatikánba látogató zarándokok tömegében nagy előszeretettel dolgoznak a világ minden részéből idesereglő zsebesek, a szürke hétköznapokon is.

Az elmúlt napok tengernyi zarándoka tisztelgő csöndben, fegyelmezetten sorakozott, hogy végső búcsút vegyen az elhunyt egyházfőtől, de az elmúlt évszázadokban ez távolról sem volt így.

A középkor és a reneszánsz századaiban, s a nem is oly távoli múltban Róma püspökének elvesztése kollektív gyászt jelentett, de egyben az Örök Város uralkodói székének megüresedését, a „reménytelenség” egyfajta kollektív érzését, amely gyakran vezetett tumultuózus jelenetekhez, rablásokhoz és fosztogatásokhoz.

Gaspare Pontani római történetíró beszámolója szerint alighogy terjedni kezdett IV. Sixtus (Francesco della Rovere – 1471-1482) halálhíre az éjszakában, egész Róma felriadt a rablások zsivajára. Fiatalok rohanták meg az elhunyt pápa unokaöccse, Girolamo Riario gróf palotáját, s sáskahadként mindent elvittek, még az ajtókat és ablakokat is. Másutt százával kötötték el a főpapoktól és nemesektől a teheneket és kecskéket, szamarakat és lovakat, disznókat és ludakat, más baromfival együtt, s a sózott húsnak és a pármai sajtnak is lába kelt a raktárakból.

IV. Pál pápa (Carafa grófja) halálának napján, 1559. augusztus 9-én a tömeg a tömlöcöket rohanta meg, és kivétel nélkül kiszabadította a római börtönökben sínylődő rabokat. A Capitolium dombján pedig lerombolták az egyházfő alig három hónapja emelt márványszobrát. V. Sixtus halálhírére 1590. július 11-én a Navona téren portékájukat kínáló árusok az érkező fosztogatók elől javaikat mentve menekültek el az Örök Városból.

Nem késtek az ellenintézkedések sem, már a XV. század végén megerősítették a városkapuk őrségét a pápai halálhírre, s a bíborosok is részt vettek a pápai palota kincseinek és javainak megóvásában. A rablások és fosztogatások azonban már a pápák súlyos betegségének hírére is megindultak ezekben az évszázadokban. A haldokló, de még életjeleket adó III. Honoriust (Lamberti di Fiagnano – 1124-1130) például kénytelenek voltak meg is mutatni az egyik ablakból az összesereglő népnek – amely már támadni kezdte a templomokat –, hogy ezzel akadályozzák meg a rablások továbbterjedését. A mind nagyobb méreteket öltő fosztogatásokról először különben a X. század elején történik említés, s e rablások nemcsak Rómát, hanem az itáliai püspökségeket is fenyegették – írta a La Repubblica.