Forró távozását követelik a Magyar Szövetség elnökségében

Gyimesi György és Forró Krisztián tavaly év végén még közös sajtótájékoztatón állt a kamerák elé
Pozsony |

Éles ellentét robbant ki a Magyar Szövetség vezetésében, a sikertelen parlamenti és államfőválasztás után Gyimesi György alelnök Forró Krisztián pártvezető távozását követeli. Egyetért Gyimesivel Mózes Szabolcs elnökségi tag is, aki Forróval kapcsolatban már korábban „távozó elnökről” beszélt. A pártban a júniusi EP-választás után tartanak tisztújító kongresszust, de Gyimesi nem indul az elnöki székért.

Gyimesi lapunknak nyíltan kijelentette, elégedetlen Forró tevékenységével, szerinte távoznia kellene a pártelnöki tisztségből. „Nem tudjuk, hogy az elnök mit csinál, hogyan és kivel csinálja. Nem tudjuk, hogy mikor kivel találkozik” – sorolta Gyimesi, mit lát problémásnak Forró tevékenységében. Hozzátette, ha Forró ezen lépéseit megvitatná a pártvezetéssel, akkor az elnökség konstruktív ötletekkel tudná segíteni a munkáját. „Azt ugye senki sem gondolhatja, hogy az elnök úr teljesen tökéletes és mindent tud” – tette hozzá. Majd arról beszélt, mivel Forró nem tájékoztatja őket, ezért az elnökség érdemben nem tud működni. „Az elnök úr elhitte, hogy van egy saját pártja. Ez azonban nem így van, hiszen a pártnak van elnöke és egyébként elnöksége is” – jelentette ki Gyimesi.

Gyimesi: Forró menjen

A Magyar Szövetség alelnöke szerint azért, hogy a tavaly őszi parlamenti választáson nem jutottak be a parlamentbe, nagymértékben Forró a felelős. Arra hivatkozott, a kampányban a pártvezető többször megismételte, a Magyar Szövetségnek van egy döntése, mi szerint a Smerrel nem működik együtt. Gyimesi rámutat, ez az elnökségi határozat még most is érvényben van. „Ugyanakkor a Smerrel való együttműködés igenis aktív, amit én üdvözlök” – tette hozzá azzal, a szóban forgó kettősség számára problémát jelent. Majd arról beszélt, Forrónak az államfőválasztás első fordulójában mutatott teljesítménye egy „történelmi kudarc” volt. A pártelnök 2,9 százalékos eredményt ért el. Gyimesi egyértelműen kijelentette, mindezért szerinte Forró nem vezetheti tovább a Magyar Szövetséget. „Igen, azt gondolom, távoznia kell” – szögezte le. Majd hozzátette, ő maga nem fog indulni a pártelnöki tisztségért. A Magyar Szövetség ugyanis már korábban közölte, a június 8-án esedékes európai parlamenti választás után tisztújító közgyűlést tartanak.

Forró: Gyimesi passzív

Megkerestük Forrót is, hogy megtudjuk, mit gondol az alelnöke kijelentéséről. Közvetlenül azonban nem tudtuk felvenni vele a kapcsolatot, ugyanis kérdéseinkkel a párt sajtóosztályhoz irányított minket. „Az alelnök úrnak lehetősége lenne házon belül elmondani a véleményét az elnökségi üléseken, amelyeken az utóbbi időben vagy nem vesz részt, vagy egyetlen ponthoz sem szól hozzá” – közölte Forró álláspontját a párt szóvivője, Pálinkás Évi. A Magyar Szövetség kedden este tartotta legutóbbi elnökségi ülését, ezen Gyimesi valóban nem tudott részt venni, mert egy közeli hozzátartozóját kísérte, aki kórházi ellátásra szorult. A közvetlenül az államfőválasztás után tartott elnökségi ülésen sem tudott részt venni, mivel kelet-szlovákiai lakhelyére utazott szavazni, interneten keresztül pedig nem kapcsolták be az egyeztetésre. Egy további alkalommal szintén kimaradt a tanácskozásból. Forró szerint azonban ha részt vett volna az elnökségi üléseken, vagy olvasta volna az egyeztetések jegyzőkönyvét, megfelelő információt kapott volna azon döntéseiről, amelyeket az elnökség bevonása nélkül hozott meg. Ahogy arról beszámoltunk, ilyen volt például, hogy az államfőválasztás 2. fordulója előtt Peter Pellegrinit (Hlas) támogatja.

Mózes–Gyimesi-tengely

Mózes Szabolcs, a párt elnökségi tagja mindezzel kapcsolatban lapunknak elmondta, az elnökség egy hónapja úgy döntött, az EP-választás eredményétől függetlenül június 8. után pártelnöki tisztújításra kerül sor. „A kolléga nyitott kapukat dönget” – reagált Gyimesi azon kijelentésére, mi szerint Forrónak távoznia kell. Mózes is arról beszél, a parlamenti választás után az államfőválasztás is egyértelmű kudarccal végződött, ezért pedig vállalni kell a politikai felelősséget. Ugyanakkor nem akart arról nyilatkozni, a továbbiakban ki vezethetné a pártot. Szerinte a párton belüli kritikának helye van, de most az EP-választásra kell koncentrálniuk. Mózes volt a Magyar Szövetség elnökségének az egyik tagja, aki nem támogatta, hogy Pellegrini mögé álljanak be az államfőválasztás 2. fordulója előtt. Forrónak azon döntését, amellyel a párt elnökségének jóváhagyása nélkül határozott Pellegrini támogatásáról, Mózes a közösségi oldalán élesen bírálta, posztjában „távozó elnöknek” nevezte Forrót. Most arra a kérdésünkre, hogy szerinte Forrónak le kellene-e mondania a pártvezetői tisztségéről, Mózes így reagált: „Igen, nem véletlenül nyilatkoztam már egy hónapja távozó elnökről. De itt ki kell tenni a pontot, mert június 8-ig nem ennek van itt az ideje.” Arra is kíváncsiak voltunk, vajon Mózes elindul-e a pártelnöki székért, de úgy nyilatkozott, ezzel a kérdéssel nem foglalkozik, most kizárólag az EP-választás előtti kampányra koncentrál.

Orosz nem zárta ki

Sajtóinformációk szerint a Magyar Szövetség másik alelnöke, Orosz Örs is esélyes lehet a pártelnöki tisztségre. Ezért őt is arról kérdeztük, mit az álláspontja Gyimesi kijelentéséről. „Nem látok ebben a nyilatkozatban semmi rendkívülit” – nyilatkozta, majd Forrónak az államfőválasztáson elért eredményéről és arról beszélt, hogy a szlovákiai magyarok akár 70 százaléka is távol maradhatott a voksolástól. „Mert a kínálat nem szólította meg őket. Világos, hogy változtatnunk kell” – szögezte le, és ő is arra utalt, hogy az EP-választás után tisztújítást tartanak. Majd arról beszélt, ő is azért indul a küszöbön álló voksoláson, mert „alternatívát szeretne kínálni”. Arra a kérdésünkre, hogy versenybe száll-e a párt elnöki tisztségéért, azzal válaszolt, csak az EP-választásra figyel. „Nem annak van itt az ideje, hogy párttisztségeket osztogassunk” – jelentette ki.

Berényi óvatos

Berényi József, a Magyar Szövetség EP-listavezetője Forró esetleges távozásával kapcsolatban úgy nyilatkozott, a pártelnök az államfőválasztás első fordulója után felajánlotta a lemondását. „Akkor olyan döntés született, hogy az EP-választás után közgyűlést tartunk és az eredménytől függetlenül az elnök személyéről szavazás lesz” – mondta. Hozzátette azonban, hogy szerinte az egész elnökségről hasonló szavazást kell tartani, de erről még a pártban nincs döntés. Arra a kérdésünkre, ő támogatja-e Forrót abban, hogy továbbra is a Magyar Szövetség élén maradjon, úgy válaszolt, hogy az EP-választás eredménye nagyban befolyásolni fogja, ki milyen tisztséget tölthet be a pártban. Gyimesi ugyanakkor arról beszélt, a parlamenti és az államfőválasztás eredménye önmagában indokolja Forró távozását. Erre Berényi azzal reagált, szerinte jobb lenne, ha a párt elnökségi tagjai a véleményüket először a testületben nyilvánítanák ki, nem a sajtóban. Arra a kérdésünkre, ő elindulna-e a pártelnöki székért, pedig azzal válaszolt, ez felesleges kérdés, hiszen most az EP-választásra összpontosít. „Meg se fordul a fejemben, hogy bármi másra figyeljek” – mondta.

Forró találkozói

Forrót április 16-án, a Markíza televízió riporterének sikerült kiszúrnia, ahogy a parlamentben éppen a törvényhozás alelnökeinek irodái felé tart. Néhány percig kamerával is követték, miközben a riporter azt kérdezte tőle, kivel van találkozója. A pártelnök azonban nem akart erre válaszolni. Még aznap ugyanezen televízió politikai vitaműsorában is szerepelt, ahol szintén titkolózott azzal kapcsolatban, milyen célból járt a törvényhozásban, kivel találkozott ott. „Először mindenképpen az elnökséget tájékoztatom erről” – mondta a műsorban arról, kivel találkozott és miről tárgyalt. Ehhez képest másnap Forró a közösségi oldalán posztolta, hogy Pellegrinivel az anyanyelvi oktatásról, a rimaszombati kórház új pavilonjáról és a kollektív bűnösség elvén indított földelkobzási ügyek megoldásáról egyeztetett. A Magyar Szövetség elnöksége azonban ekkor nem ülésezett, Forró a pártvezetéssel így itt, ha akarta sem tudta volna közölni a kérdéses információkat.

Ezzel együtt is kíváncsiak voltunk, pontosan mire jutott a Hlas elnökével való egyeztetés során, így például milyen megoldás körvonalazódik Beneš-dekrétumok alapján bevégzett földelkobzások ügyében. Ezt a pártelnöktől azonban nem tudtuk meg. Gyimesi ugyanakkor elmondta, tudomása szerint egy munkacsoport alakul, amely ezzel a témával fog foglalkozni. A pártelnök felkérte azokat az elnökségi tagokat, akik részt szeretnének venni ennek a csoportnak a munkájában, hogy ezt jelezzék. Az információi szerint Nagy József jelentkezett erre*. Gyimesi azonban arról is beszélt, nem derült ki, hogy ez miféle bizottság lesz, az állam részéről kik ülnek majd ott, miről lesz hivatott tárgyalni és dönteni. „Nehezen tudom elképzelni, hogy egy államfő mit tud ebben a kérdésben érdemben elérni, hiszen az ilyesmi nem tartozik a kompetenciájába” – tette hozzá. Ugyanakkor arra utalt, Pellegrini a koalíciós Hlas vezetőjeként nyerte meg az államfőválasztást, így valamilyen ráhatása az ilyen ügyekre mégis lehet. „Az én tapasztalatom azonban az, hogy ezekhez a témákhoz nem szeretnek hozzányúlni, ezért nagyon szkeptikus vagyok, hogy bármilyen bizottság valamiféle előrelépést érhet el” – mondta a párt alelnöke.



* Eredeti cikkünkben és az Új Szó nyomtatott változatában a „Berényi József jelentkezett erre” információ szerepelt, de a Magyar Szövetség illetékese tájékoztatott minket, hogy tévedésről van szó, Nagy József jelentkezett a munkacsoportba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?