Forró: Az a fontos, hogy a közösségünk erősödjön

Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke az államfőválasztást elsősorban arra szeretné felhasználni, hogy felhívja a figyelmet a közösségünk problémáira (Somogyi Tibor felvétele)
Pat |

Az immáron Magyar Szövetség nevű párt szombaton Pat községben tartotta a közgyűlését, ahol hivatalosan is közölték, Forró Krisztiánt, a tisztségében megerősített pártelnököt indítják a köztársaságielnök-választáson. Új elnökséget is választottak, amelynek tagjait nem a regionális szervezetek, hanem a pártvezetés jelölte. Forrót a kongresszus eredményeiről és az államfőválasztásról kérdeztük.

Hogyan értékelné a közgyűlés eredményét?

Nagyon örülök neki, hogy a pártunk ennek a közgyűlésnek köszönhetően sokkal rugalmasabbá és működőképessé válik.

A párt vezetésében új személyek jelentek meg. Az MKP-platformban nem mentek végbe a régiókban szokásos jelöltállítási folyamatok. Miért nem az MKP-ban szokásos eljárást alkalmazták?

Ez amiatt alakult így, mert a pártunknak az előző alapszabálya, amit most a közgyűlésen változtattunk meg, lehetővé tette, hogy felülröl jelöljenek a pártvezetésbe személyeket az egyes platformok. Ebben az esetben nem feltétlenül alulról építkező módon történtek meg a jelölések az egyes platformoknál. Én nagyon örülök neki, hogy a mostani kongresszuson az alapszabály-módosításnak köszönhetően visszatérünk ahhoz, hogy a párt alulról építkezzen. Innentől kezdve, a következő tisztújítás már alulról fog indulni, vagyis a helyi szervezeteknél fog kezdődni és a járási konferenciákon keresztül jutnak el a jelöltek az országos szintig.

Eddig az MKP hagyományosan egy alulról építkező kiválasztási folyamaton keresztül állított a párt tisztségeibe jelölteket. Ez most elmaradt. Nem szült ez valamiféle feszültséget a Szövetségen belül?

Mindhárom platform benyújtotta az általuk az elnökségbe jelölt személyek névsorát, amit pedig a kongresszusunk elfogadott.

Gyimesi György, a Szövetség új alelnöke arról beszélt, egy új struktúrát szeretne építeni annak érdekében, hogy azokat az embereket is meggyőzze a Szövetség támogatásáról, akik nem akarnak a párt tagjai lenni, de valahogy mégis a közelében szeretnének lenni. Miért van erre szükség, miért gondolják, hogy ez hatékony lehet?

Úgy érzem, ez egy olyan lehetőség, amivel ismét azt mutatjuk, a pártunkat megnyitjuk az új emberek előtt. Hiszen vannak olyan személyek, akik szeretnék a közösséget segíteni, különböző szervezeteken keresztül támogatják azt, de nem akarnak a párton belül dolgozni. Ezt el kell fogadnunk. Nekünk az a fontos, hogy a közösségünk erősödjön. A nevünkben is benne van a Szövetség. Szövetséget alkotunk a polgárokkal, a különböző szervezetekkel. Egy ilyen támogatói hálózatnak a kiépítése jó dolog lehet abban, hogy még közelebb kerüljünk a polgárokhoz és az egyes szervezetekhez. Nem kell rájuk erőltetni, hogy belépjenek a pártba, hanem ha így együtt tudunk működni valamilyen formában, az mindenkinek megfelelhet. Leginkább pedig a közösségünket segítheti.

A hétköznapi életben hogyan néz majd ki egy ilyen együttműködés a párt és mondjuk a civil szervezetek között?

Helyi és megyei szinten a Szövetség erős, ezeken a szinteken vannak képviselőink. A megyéknél és az önkormányzatoknál a pályázati lehetőségek tekintetében például kapocs tudunk lenni az egyes szervezetekhez. Segíteni tudunk abban, hová tudnak fordulni támogatásért, segítségért. Ezért biztatni szeretnék mindenkit, hogy aki ilyen társadalmi szervezetet vezet, az keresse a megyei képviselőinket, polgármestereinket, helyi képviselőinket. Én biztos vagyok benne, hogy szívesen segítenek majd.

Ehhez a pártban tartozik majd valamilyen költségvetés?

Ez valószínűleg így lesz. Erről természetesen a párt elnöksége fog dönteni.

A Szövetség önt indítja az államfői posztért. Mi az az eredmény, amivel elégedett lenne, mennyi szavazatra számít?

Én ezt nem szűkíteném le ennyire. Nekünk most az a fontos, hogy megmutassuk, a közösségünk erős és jó kondícióban van. Minden szavazat számít. Tisztában vagyok azzal, hogy Szlovákiának valószínűleg nem lesz magyar köztársasági elnöke. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy az első fordulóban minden bizonnyal nem dől el, ki lesz az államfő. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ezt az első fordulót arra használjuk, hogy felhívjuk a figyelmet a közösségünk problémáira. Ez egy kiváló lehetőség erre. Nagyon fontos tehát, hogy az államfőválasztáson a közösségünk jól szerepeljen, hiszen nem sokkal az után következik majd az európai parlamenti választás.

Ön is említette, nagyon kicsi az esélye, hogy magyar lenne az új köztársasági elnök, miközben magas a valószínűsége annak, hogy lesz második forduló. Az ön által az első fordulóban begyűjtött szavazatokat felhasználják a második forduló előtt arra, hogy a két továbbjutó jelölt valamelyikének támogatására biztassanak? Ilyen módon kamatoztatják majd az első fordulóban megszerzett politikai tőkét?

Ha majd kiderül, ki jutott tovább a második fordulóba, meglátjuk, melyikük hajlandó a magyar közösség kéréseit meghallgatni. Mi a helyi és megyei szinten eddig is a közösség érdekében politizáltunk, ezt szeretnénk folytatni. Így ha a továbbjutó jelöltek valamelyikével sikerül olyan lehetőségeket a terítékre rakni, amelyek a közösségünk érdekeit szolgálják, akkor el tudom képzelni, hogy valakit támogatni tudnunk. Erre tehát nyitottak vagyunk.

Így a két esélyes jelöltnek, Ivan Korčoknak és Peter Pellegrininek a támogatását sem zárja ki?

Nem szűkíteném ezt le kettőjükre, nem tudjuk, milyenek lesznek a választási eredmények. Mi a közösségünk szempontjait fogjuk figyelembe venni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?