Fordulat a lélekszám alakulásában

A 2001-es népszámlálás közelmúltban közzétett adatai szerint 47 ezerrel csökkent Szlovákiában a magyarok száma. A fogyatkozás okairól, a jövoben várható demográfiai folyamatokról, valamint a magyarság körében végzett kutatásokról Gyurgyík László szociológust, a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport titkárát, a budapesti Teleki Intézet tudományos munkatársát kérdeztük.Valóban drámainak nevezhető a szlovákiai magyarság számának csökkenése?

Egyértelmű volt, hogy a szlovákiai magyarság száma csökkenni fog. A természetes szaporodásra mutató adatok, tehát a születések és halálozások száma közti különbség a ‘90-es évektől kezdve negatív trendet mutat: 1995 óta kevesebb magyar születik, mint ahányan meghalnak. Ez már jelezte a fordulatot, ám ilyen mértékű változás nem volt várható. Meg kell azonban jegyeznem: mivel ez idáig a népszámlálási adatoknak csupán egy töredéke került nyilvánosságra, számos kérdés még nem tisztázott. Nagyon sok feltételezés fogalmazódik még meg, és ezeknek a feltételezéseknek a szelekciójára, a megerősítésére vagy a cáfolatára valójában csak az elkövetkező időszakban kerülhet sor, amikor egyre több adathoz jutunk, és lehetőségünk adódik a korábbi trendekkel ezt összevetni.Az Új Szóban megjelent korábbi nyilatkozatában ön már röviden vázolta a magyarság fogyatkozásának néhány lehetséges okát, és közéleti személyiségek is kifejtették a jelenséggel kapcsolatban a véleményüket.

Szeretném megjegyezni, hogy az Új Szóban megjelent nyilatkozatok nagyon rövid időn belül reflektáltak azokra az adatokra, amelyeket a Szlovák Statisztikai Hivatal közzétett, nem volt idő a korábbi trendekkel való összevetésre, tehát ezek a nyilatkozatok inkább egyfajta tapogatózásként, semmint megalapozott szakmai véleményként értelmezhetőek. Azóta eltelt néhány nap, és lehetővé vált a korábbi trendekkel, a népmozgalmi adatokkal való összevetés, legalábbis bizonyos mértékben. Persze, amint az adatok nagyobb terjedelemben kerülnek nyilvánosságra, pontosabbá válik a kép, amelyet felvázolhatunk.Mi az, ami már most, pár nap után kimondható?

Egyértelműen kimondható, hogy a 2001-es népszámlálás láthatóvá tette a szlovákiai magyarság lélekszámának alakulásában bekövetkezett fordulatot. Ezek az adatok jelzik, hogy egy olyan hosszú távú folyamat előtt állunk, amely a környező országok nagy részében már kimutatható, hiszen gyakorlatilag valamennyi környező országban fogy a népesség. Ha a szlovákiai magyarság népmozgalmi adatait a Kárpát-medencei magyarságéval hasonlítjuk össze, akkor még mindig az itteni magyarság tüntethető fel a „legszerencsésebbnek”, mert itt még a közelmúltban is nott a lakosság lélekszáma. Magyarországon gyakorlatilag 1981-től fogy, Délvidéken, Erdélyben ugyancsak drámai a fogyatkozás. Ha ebből a szempontból nézzük a helyzetet, akkor a 47 ezres csökkenés első pillantásra nem tűnik annyira drámainak. Más oldalról nézve a dolgot azonban tény, hogy Szlovákia egyfajta kivételes helyzetben van a népesség számának alakulása szempontjából a közép-európai térségben, hiszen ez az egyetlen ország, ahol még nő a népesség száma. Ehhez viszonyítva tehát a magyarság nincs a legjobb helyzetben. De próbáljuk komplexebben nézni a kérdést: éppen a 2001-es népszámlálás teszi lehetővé, hogy bizonyos szempontból egyfajta korrekciót alkalmazzunk az 1991-es népszámlálásra vonatkozólag is. Miről van szó? Amikor egy adott nemzeti közösséghez tartozók számát próbáljuk értékelni vagy becsülni, nem csak az utolsó népszámlálási adatot kell öszszevetnünk – mondhatni, mechanikusan – az előző adattal, hanem egyrészt a hosszú távú trendeket is tekintetbe kell vennünk, másrészt pedig a népmozgalmi adatokat, pontosabban a természetes szaporodást, vagyis a születések és a halálozások különbségének az alakulását. Ezt az utóbbit, a népmozgalmi adatokat nevezhetném a nemzetiségek szintjén történő megközelítésnek. Országos szintű megközelítésnek, tehát a kisebbségpolitika egyfajta részének tekintjük azt, hogy milyen módon nyilvánul meg a többségi közösség a kisebbség irányába, és figyelembe kell venni természetesen a népszámlálás megszervezésének a feltételeit is. Egy példát említenék: az adott nemzetiségekhez tartozók számát befolyásolta/befolyásolja az, hogy milyen a népszámlálási íven feltüntetett nemzetiségek listája. Köztudott, hogy 1991-ben került fel a népszámlálási ív nemzetiségi listájára a roma, ebből adódóan 1991-ben 75 ezer romát mutattak ki. Azelőtt a roma nemzetiséget nem mutatták ki. Ennek a jelentős, 75 ezer fős tömegnek a döntő többsége korábban szlovák nemzetiségűnek, kisebb része pedig magyar nemzetiségűnek vallotta magát, tehát a 1991-es adatok alapján ilyen mértékben csökkent a szlovákok, illetve a magyarok száma. Anélkül, hogy a nemzetiségek „demográfiai viselkedése” megváltozott volna, vagy jelentősebb mértékben megváltozott volna az ország kisebbségpolitikája. Ami a gyakorlati kisebbségpolitikát illeti, tulajdonképpen megfogalmazható az a feltételezés, hogy a szlovákiai magyarság 1991-es lélekszáma magasabb volt a vártnál, azon oknál fogva, hogy a ’89-es fordulat után egyfajta demokratikus eufória uralkodott az ország lakossága, így a magyarság körében is. Már ekkor megfogalmazódtak bizonyos elképzelések arra vonatkozólag, hogy demokratikus körülmények között hogyan alakul a szlovákiai magyarság helyzete, egyfajta jövőkép kezdett kirajzolódni. Tudjuk, hogy a ‘90-es években ebből nem lett semmi. Ez a dolognak az egyik vetülete a jövőkép szintjén. A mindennapi élet szintjén is eléggé hektikus volt az évtized, hiszen az elfogadhatónak mondható első időszakát az 1993-ban kezdődő mečiari éra váltotta fel. Ezt 1998 után megintcsak egyfajta „lassú víz partot mos”-időszak követte, amelyben nem történt lényeges javulás, de az előző időszakhoz képest jobb közérzet alakult ki a társadalomban. Ezzel azt akartam jelezni, hogy az identitás vállalásához, megtartásához és átörökítéséhez nyugodt társadalmi miliőre, légkörre van szükség, és ez a ’90-es évekre nem igazán volt jellemző. Bár el kell ismerni, hogy vannak pozitív trendek is, például az utóbbi években nőtt a magyar iskolába járó gyerekek aránya a magyar nemzetiségűek között, elsősorban magyarországi támogatások következtében megnőtt a különböző társadalmi szervezetek működési tere, idén ősszel beindult a komáromi egyetem, a jövő év folyamán érvénybe lép a státustörvény – mindez a magyar identitást megerősitheti.Térjünk vissza ahhoz a tényhez, hogy az 1991-es népszámlálási adatok a vártnál magasabb lélekszámú magyarságot mutattak ki Szlovákiában.

A mostani népszámlálási adatok tekintetbe vételével utólag már visszavezethető, hogy 1991-ben a magyarság száma magasabb volt, mint amennyi lett volna akkor, ha nincs a ‘89-es fordulat. Mivel a ‘90-es évek eseményei nem feleltek meg az elvárásoknak, az a feltételezett növekmény is tulajdonképpen ennek az évtizednek a veszteséglistájára került. Úgy is fogalmazhatok, hogy ebben az évtizedben két évtizednyi veszteség halmozódott fel. Ha megvizsgáljuk a ‘70-es és ‘80-as évek népesedési folyamatait, azt látjuk, hogy a két évtizedben 20-35 ezer fő között mozgott az úgynevezett természetes szaporodás, azaz a szlovákiai magyarság körében körülbelül ennyivel születtek többen, mint amennyien meghaltak. 1970 és 1980 között ennek mintegy egyharmada realizálódott a népszámlálási adatok szintjén, a többi asszimilációs veszteségként könyvelhető el: tehát évtizedenként 20-25 ezer fő az, aki nem vallja magát magyarnak, hanem időközben nemzetiséget vált stb., ez asszimilációs veszteségként számolható el. Ha a magyarság demográfiai viselkedésében és az ország kisebbségpolitikájában nem történik lényeges változás, akkor feltételezhetőleg ez a szám sem változik nagyobb mértékben. Az 1991-es népszámláláskor került sor a roma kategória bevezetésére, némileg csökkent a természetes szaporulat is, ennek ellenére 1980-ban és 1991-ben szinte azonos volt a népszámlálási többlet. Tehát mintegy 15-20 ezer fővel volt több a kimutatott magyarság száma, mint amennyi a korábbi évtizedekben megszokott körülmények között várható lett volna, hiszen annak következtében, hogy a roma népesség egy része vállalta nemzetiségét, már számolni kellett néhány ezer fős veszteséggel. Ha ezeket a tényeket figyelembe véve próbáljuk meg az adatokat elemezni, és a ‘91-ben kimutatott 567 ezer helyett hipotetikusan 550 ezer főben gondolkodunk, akkor ehhez viszonyítva a mostani 520 ezer fő nem tűnik anynyira nagy veszteségnek, ha tekintetben vesszük, hogy 1995-től több magyar hal meg, mint ahányan születnek. Tekintetbe kell vennünk azt is, hogy az idei népszámlálásnak van egy specifikuma: kb. 53 ezren vagy nem vallottak be semmilyen nemzetiséget, vagy behatárolhatatlan kategóriákat tüntettek fel, több nemzetiséget vagy nem létező nemzetiséget vallottak be. Ha ebből mechanikusan a magyarság megfelelő arányát próbáljuk kikövetkeztetni, ez 5 ezer főt jelent. Ha ezt is hozzászámoljuk az említett adathoz, akkor a csökkenés kb. 25 ezer fő.Hozzájárulhatott a lélekszám csökkenéséhez az is, hogy a fiatalok elhagyják a szülőföldjüket, és máshol telepednek le?

A közzétett adatok az ún. állandó népességre vonatkoznak. Állandó népesség alatt a statisztikai ill. demográfiai megközelítés azokat érti, akik egy adott településen állandó lakóhellyel rendelkeznek. Lehetséges persze a felvett adatok különböző kombinációja alapján a jelenlévő népességre vonatkozó adatokat is közzétenni, azaz azokra vonatkozólag, akik a népszámlálás eszmei pillanatában a lakóhelyükön tartózkodtak, vagy ugyanúgy beszélhetünk lakónépességről, amikor az állandó népesség számához hozzáveszik az ott ideiglenesen tartózkodók számát, és ebből kivonják a másutt ideiglenesen tartózkodók számát. De azoknak, akik külföldön tanulnak vagy dolgoznak, az állandó lakóhelyük bizonyára továbbra is Szlovákiában van, és ha éppen nem voltak otthon a népszámláláskor, a hozzátartozóiknak ki kellett tölteniük a népszámlálási ívüket. Egyébként is a réteg, amely számításba jöhet, néhány ezer fő lehet, ez nem akkora szám, amely jelentős lélekszámcsökkenéshez vezethetne.Említette, hogy a statisztikai hivatal egyelőre csupán az adatok egy kis töredékét tette közzé. Melyek azok az adatok, amelyeknek a nyilvánosságra kerülése lehetővé teszi a további kutatásokat?

Ez idáig országos, kerületi és járási bontásban ismertette a statisztikai hivatal az adatokat, szükség lenne minél nagyobb terjedelemben községsoros bontásban is közzétenni őket. Több évtizede hiányzik az anyanyelvi adatok közzététele. 1970-ben, 1991-ben és 2001-ben is történt rákérdezés az anyanyelvre, ezt községsoros bontásban egyetlenegy alkalommal sem tették közzé. Szükséges lenne nemzetiség szerint a kormegoszlást részletesen közzétenni, ötéves korcsoportok szerint, mert most csak a három fő korcsoportra vonatkozó adatokat ismertették, ezt szintén nagyon jó lenne községsoros bontásban látni, és sorolhatnám a szociológusok számára hasznos és fontos adatokat. Minden egyes új tényezőnek, változónak az ismerete egyfajta mozaikkockaként szolgálna a komplexebb kép kialakításához. Mert most csak bizonyos szempontból, igen homályosan, igen nehezen próbáljuk ezeket a változásokat megközelíteni. Feltételezéseket fogalmazunk meg, de ezeket az esetek nagy részében nem tudjuk egyértelműen sem megerősíteni, sem cáfolni. Ez csak az újabb adatok segítségével lehetséges.Mi vár a legújabb népszámlálási adatok tükrében a szlovákiai magyarságra?

Egy dolgot látni kell. A ‘90-as években Szlovákia is elindult azon az úton, melyen a környező országok haladnak. Az 1990-es népmozgalmi adatok szlovákiai vonatkozásban 25 ezer fős természetes szaporodást mutattak ki. Ez az érték az évtized folyamán fokozatosan csökkent. 2000-re 2-3 ezer főre, tehát egytizedére esett vissza. Ebből adódik, hogy ennek az évtizednek a közepén már Szlovákia népessége is fogyni fog. Ha az évtizedes trendeket nézzük, azt látjuk, hogy a szlovák termékenységi mutatók mindig egy picit magasabbak, mint a magyarok. A magyar mutatók mindig egy bizonyos értékkel alatta, többé-kevésbé párhuzamosan haladnak a szlovák mutatókkal. Egyfajta fáziskéséssel következnek be a változások országos vonatkozásban. A kedvezőtlen trendek a magyar népességnél előbb mutatkoznak, de pár év késéssel követi ezt a szlovák népesség demográfiai viselkedése is. A szlovákiai magyarság azonban rendelkezik egy olyan településszerkezettel, amely a hosszú távú fennmaradást egyértelműen biztosítja. Vizsgálatok alapján kimutatható, hogy amikor valamely településen a magyarság aránya 50 százalék vagy alacsonyabb, ott felgyorsulnak az asszimilációs folyamatok. Egyrészt megváltozik az ott élő magyar népességnek az intézményi szerkezete. A statisztikák kimutatják, nincsenek olyan magyar lakta települések, ahol a magyarság kisebbségben van, de még meg tudta tartani az iskolarendszerét, kivéve a nagyobb városokat. A néhány ezer fős falvakban, ahol 30-40 százalék a magyarság aránya, nem találunk már magyar iskolát. Itt következik be egyfajta hátrányosságérzete az ott élő népességnek: választania kell, hogy a harmadik faluba küldi a gyereket magyar iskolába, míg helyben van egy szlovák iskola. Ilyen esetekben a különböző individuális és közösségi stratégiák keverednek, és ez egyfajta erodáláshoz vezet. Addig, amíg egy területen többségben él a magyarság, adottak az identitás fenntartásának a feltételei. Lokális kisebbségi körülmények között ez sokkal nehezebb, de erre is vannak stratégiák. A szlovákiai magyarság bizonyos esetekben ott is képes felvenni a sors által neki dobott kesztyűt, ahol már úgy tűnik, hogy a helyzet nagyon problematikussá válik. Nem is annyira a népszámlálás és a népmozgalmi adatok alakulásától függ a sorsa, hanem attól, mennyire tudja magát közösségként megszervezni településein, mennyire érzi fontosnak, hogy közösségként megjelenítse magát. És ez jelentős mértékben függetleníthető attól, hogy a nagypolitikában éppen milyen szelek fújnak.