Folytatódik a vita a parlamentben Fico új kormányának programtervezetéről

scsc
Pozsony |

A kormányprogramról szóló parlamenti vita több napig is elhúzódhat. A rendkívüli ülés második napján az ellenzéki képviselőké volt a főszerep, a koalíció politikusai nem mutattak túl nagy érdeklődést a programtervezet megvitatása iránt.

Robert Fico (Smer) október 16-án kijelentette, szeretné, ha kormánya november 17-ig bizalmat kapna a parlamenttől. A Smer–Hlas–SNS pártok képviselőiből álló kabinet hétfőn jóváhagyta a programtervezetet, Peter Pellegrini (Hlas) házelnök pedig másnapra összehívta a parlament rendkívüli ülését. A kormányprogramról folytatott vitába több tucat képviselő jelentkezett be, szerdán főként az ellenzéki politikusok kommentálták a kormány által beterjesztett dokumentumot. Martin Šmilňák (KDH) elsősorban a kormány oktatáspolitikára vonatkozó részét bírálta. Hangsúlyozta, ha a kabinet nem fordít több pénzt az iskolákra, a jövőben nem javulnak az eredmények. A pedagógusból lett politikus a mérhető kritériumok hiányát egyaránt kiemelte, majd felrótta, hogy Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter nem vett részt a programtervezetről zajló vitában. A kormány tagjai közül  többen, köztük Robert Fico (Smer) miniszterelnök és Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter is jelen volt az ülésen, a vitába azonban nem kapcsolódtak be aktívan.

Vladimíra Marcinková (SaS) beszédében felvetette, hogy a kormányfő leginkább a programtervezet címére büszke („Jobban, nyugodtabban és biztonságosabban élni Szlovákiában”), a liberális képviselő szerint ennek az az oka, hogy a Smer ahogy a múltban, úgy most is jobb életet biztosít a saját emberei számára. Kritikával illette Fico hozzáállását az újságírókhoz, valamint emlékeztetett arra is, az ukrán katonák a Szlovákiától kapott harci eszközökkel a saját életüket feláldozva harcolnak azért, hogy az orosz agresszió ne érje el a szlovák határt, ezért továbbra is támogatni kell Ukrajnát. Marcinková arra kérte Ficót, ne terelje az országot az „orbáni útra”, és ne tegye tönkre a demokráciát. A kormányprogramból kiemelt néhány pozitív elemet is – az inkluzív oktatást, illetve a szociális juttatásokat érintő terveket.

Ifj. Peter Pollák (Szlovákia) bevezetőjében arról beszélt, a kormány nem szentelt túl nagy teret a romáknak az alapdokumentumában. Felszólította a kormányfőt, hogy ne feledkezzenek meg a romákról és a választási ígéreteikről – például a csatornahálózat építéséről az egyes régiókban. Méltatta, hogy a koalíció nem szüntette meg a romaügyi kormánybiztos hivatalát, állítása szerint ez volt Fico eredeti szándéka.

Štefan Kišš, a Progresszív Szlovákia gazdasági szakértője szerint a kormánynak nincs valódi víziója arról, miként biztosítaná a kampány során ígért magasabb életszínvonalat. A programnyilatkozatot „Robert Fico negyedik rossz fogalmazásának” nevezte. Michal Truban, a párt alelnöke a kormány autoriter manővereit kritizálta: „Senki nem fog nálunk befektetni, ha Szlovákiából fekete lyuk lesz az EU térképén”.

Ondrej Dostál (SaS) a Facebook-oldalán emlékeztetett, a házszabály szerint, ha csütörtökön ülésezik a parlament, a kérdések óráját napirendre kell tűzni. „Ha történetesen ön az egyetlen képviselő, aki ezt tudatosítja és nem feledkezik meg róla, akkor előfordulhat, hogy a miniszterelnök és a miniszterek egy órán át csak önnek fognak válaszolni” – mondta azzal, több kérdést intézett az egyes kormánytagokhoz, Juraj Blanár (Smer) külügyminiszternél például a Szlovákiában tevékenykedő magyarországi kémek iránt fog érdeklődni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?