Folytatódik a huzavona

Királyhelmec. Tovább gyűrűzik az épülő alapiskola körüli botrány.

Királyhelmec. Tovább gyűrűzik az épülő alapiskola körüli botrány. Mint írtuk, a Tőketerebesi Járási Hivatal úgy határozott, hogy a már elkészült épületrészt szeptember elsejétől a komplexum kivitelezésének teljes befejezéséig a magyar és a szlovák tanítási nyelvű alapiskola alsós tagozatának tanulói foglalják el, tehermentesítve ezzel a régi, közös használatban levő iskolaépületet. Végül is nem ez történt, mert a szülői munkaközösség és a pedagógusok döntése alapján a szlovák iskola tanulói nem költöztek át az új épületbe; arra hivatkozva, hogy a járási hivataltól kapott állítólagos szóbeli ígéret alapján az új iskola elkészülte után azt a magyar iskola foglalja majd el, ők pedig a régi épületet kapnák meg, ezért fölöslegesnek tartották a költözködést. Másfelől nem tartják szerencsésnek, hogy a két iskola tanulói egy fedél alatt legyenek, mert a szlovák iskola tanulóinak 90 százaléka szintén magyar nemzetiségű, és ők is csak a tanítási órákon beszélik a szlovák nyelvet.

Közben Juhász Jánost, a Tőketerebesi Járási Hivatal elöljáróját szószegéssel is vádolják az iskolarendezés kapcsán, amiért az épület ideiglenes közös használatáról rendelkezett, nem pedig arról, hogy a szlovák iskola kapja meg az egész régi épületet. „A szószegéssel való vádaskodás egyértelműen alaptalan. A járási hivatal vezetői az üggyel kapcsolatos tárgyalások során minden esetben a két iskola tanulóinak érdekeit szem előtt tartva hozták meg a döntéseiket; ezt igazolja az elkészült épületrész közös használatáról szóló rendelkezés is. A szülők kérésére megvizsgáltuk a magyar iskola új épületbe való áthelyezésének lehetőségét is. A járási tisztiorvos nem engedélyezte, hogy a 360 helyett 616 tanulót zsúfoljunk be az épületbe – mondta az elöljáró, s kiegészítésül hozzátette: – A szlovák iskola közössége kizárólag csak a saját érdekeit tartja szem előtt, figyelmen kívül hagyva minden közös megegyezésre irányuló javaslatot, tekintet nélkül az egészségügyi előírásokra, a pedagógiai és beruházási alapelvekre egyaránt.” Szavai szerint minden igyekezetük arra irányul, hogy központi forrásból merítve mihamarabb befejezzék az új iskola építését. „Intézkedéseink és munkánk során kizárólag a városi képviselő-testület ajánlásával összhangban járunk el, amely Királyhelmec valamennyi polgárának érdekeit figyelembe veszi – mondta Juhász János. (kat)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?