Főleg otthon beszélünk magyarul

Pozsony |

<p>A szlovákiai magyarok 75 százaléka otthon magyarul beszél, közel ötöde odahaza anyanyelve mellett a szlovákot is használja. A hivatalokban viszont ennél lényegesen ritkábban szólalunk meg magyarul.</p>

Ez derül ki abból a nemzetközi felmérésből, amely az Európai Unió keleti határain élő nemzeti kisebbségek identitását vizsgálta.

A felmérésben Szlovákián kívül Magyarország, Ukrajna, Lengyelország, Fehéroroszország, Lettország és Oroszország vett részt. A hazai felmérést a nagyszombati Cirill és Metód Egyetem politológia tanszéke készítette. Ladislav Macháček professzor a TASR-nek nyilatkozva elmondta: azt is vizsgálták, milyen „etnikai státuszúnak” vallják magukat a megkérdezettek. Ennek alapján 68 százalékuk „Szlovákiában élő magyarnak”, 16 százalékuk „magyarnak”, 13 százalékuk pedig „magyar származású szlováknak” vallotta magát. Lampl Zsuzsa, a Fórum Intézet szociológusa szerint ezek az eredmények reálisnak mondhatóak.

„Lényegében egybevág a mi intézetünk által készített, az identitást vizsgáló felmérésekkel” – mondta lapunknak a szociológus. Úgy véli azonban, egy nagyon fontos kategória kimaradt a válaszlehetőségek közül, mégpedig a „felvidéki magyar” meghatározás. „A mi 2008-as felmérésünkben 18 százaléknyian vallották magukat felvidéki magyarnak, 34 százaléknyian magyarnak, 30 százalék szlovákiai magyarnak, mintegy 8-10 százaléknyian inkább szlovák kötődésűnek” – mondta Lampl.

„Mikor a Fórum Intézet által készített felmérésben azt kérdeztük, mi határozza meg leginkább az adott személy nemzeti hovatartozását, mindig van egy csoport, legutóbb 18 százaléknyian, akik úgy feleltek, hogy a nemzeti hovatartozását nem a kultúra, nem az állampolgárság, hanem a saját döntései alapján határozza meg – ők azok a személyek, akiknek inkább már szlovák kötődéseik erősebbek” – mutatott rá a szakember. Nagyjából egybevág az intézet adataival az az eredmény is, hogy a szlovákiai magyarok 75 százaléka otthon magyarul beszél.

A kutató szerint az anyanyelv-használat mértékét azonban elsősorban nem ezek az adatok mutatják, hanem az, hogy mennyien használják az otthonukon kívül a magyar nyelvet. „A mi felmérésünk alapján a hivatalokban a szlovákiai magyarok közül 14 százaléknyian beszélnek magyarul, az üzletben 30 százalékuk” – fejtette ki Lampl.

A friss felmérés adatai szerint a magyarok fontosnak tartják a szlovák nyelv ismeretét, 97 százalékuk pedig megérteti magát szlovákul. További részletek nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?