Focus-felmérés: a Híd a küszöbön billeg

<p>Meglepő módon, ha most szavaznánk, alig változna a parlament összetétele. Kotleba sem lenne erősebb, a Sieť viszont tutira kiesne. Friss Focus-felmérés.</p>

„Képzelje el, hogy a következő hétvégén újra parlamenti választás lenne. Ön kire voksolna?” – ezt a kérdést szegezte neki a Focus közvélemény-kutató ügynökség az embereknek, egészen pontosan 1023 válaszadónak.

A válaszok szerint másfél héttel ezelőtt az emberek nagyjából hasonlóan döntöttek volna, mint március 5-én. A parlament összetétele csak minimálisan változna meg, nyolc párt helyett hét jutna be. A kutatás alapján a Sieť mélyen az 5%-os küszöb alatt van. Esett emellett a Híd népszerűsége is, Bugárék 5,9%-on álltak másfél hete. A Smernek 49 helyett így 50 mandátuma lenne, a Hídnak 11 helyett 10.

A Focus mérése március 11–16. között készült. A dátum azért fontos, mert március 12-én este döntött úgy a Híd, hogy tárgyalásokat kezd a Smerrel, a Sieť 13-án hozott hasonló határozatot – ez mind a hétvége történése volt. Március 15-én lett végleges, hogy Smer–SNS–Híd–Sieť koalíció alakul, 16-án jelentették be a posztok elosztásának arányát. Vagyis a Híd és a Sieť szimpatizánsainak jelentős része még akkor adta le „voksát” a Focusnak, amikor nem tudta, hogy pártja Ficóékkal fog kormányozni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?