Flaubert-tól a Toldiig

Kemény István verseivel indul a Kalligram májusi száma, s az ő legutóbb megjelent verseskötetének kritikájával zárul; Váradi Péter részletekbe menő szövegelemzéssel mutat rá e versbeszéd legfőbb jellemzőire. Erről az jut eszembe, hogy Ardamica Zorán legutóbbi verseskötete is megérné a nagyobb figyelmet, s történetesen azért róla beszélek, mert ebben a Kalligramban ő is új versekkel van jelen: szerintem meglepően másként; ezek a rövid, sóhajszerű impressziók a megkönnyebbülés és a beletörődés (mitől, mibe, ezek nem férnek már bele a versbe) tiszta képei.

S ha már ajánló, szabadjon Pessoára felhívnom az olvasók figyelmét, a Mohácsi Árpád fordításában itt megjelenő iker összeállítás, amint a kis szerkesztői útmutatóból tudható, a portugál klasszikus két költői énjének (a lázadó futuristának meg az antikvitás hagyományaira építő ateista ódaköltőének) biztosít reprezentatív megszólalást. A Mi múlik, halál című kis nyolcsorosából négyet azok számára idézek, akikhez valaminő oknál fogva úgysem jut el a lap:

„Mi múlik, halál, a mi halálunk,

Ha belőlünk múlik. Ott egy bokor

Elenyész s vele megy

A fele életem.”

Akit a fönti sorok zeneisége is megrezdít, már megsejtett valamit azokból a hangzásbeli-formai műhelytitkokból, melyeket a verseket követő oldalon Beke Zsolt kérdéseire válaszolva a fordító felfejt.

A száznégy folyóiratoldal alighanem legtöbb odafigyeléssel készült része a címlapra is kiemelt Bovaryné-téma, a százötven évvel ezelőtt megjelent Flaubert-regény lenyűgöző holdudvara. A sokszínű blokkot egy Baudelaire-esszé nyitja (Lackfi János fordítása), melyet Mihályi Patrícia beszélgetése követ Pierre-Marc de Biasi Flaubert-kutatóval – ez az életmű befogadását nagy vonalakban követő dolgozat számos kérdést vet fel, még több lezáratlan válasziránynak hagyva teret. Az igazság válsága címmel Jean-Jaques Brochier-nek a Roland Barthes-szal folytatott beszélgetését adja közre a lap, mely a Bouvard és Pécuchet című Flaubert-műre irányítja a figyelmet, arra a könyvre, melyet sokan nem szeretnek, mert nem tudni, honnan jön és merre tart benne az üzenet – olvassuk mai szemmel meglepődve az 1976-os beszélgetést (Romhányi Török Gábor fordításában). Az igazi csemege (szerintem) mégis Lőrinszky Ildikó tanulmánya (Hugo-képek Flaubert levelezésében), nemkülönben érdekesek Szentirmai Dóra adalékai (A hitelesség és másolat kérdése Julian Barnes Flaubert papagája és Gustave Flaubert Bouvard és Pécuchet című regényében), és a páratlan Mihály Patrícia összevető tanulmánya a képek (a látásmód, a vizualitás) szerepéről Flaubert néhány munkájában és a Flaubert-követőnek tartható Georges Pérec egy regényében.

Ajánlom még Gálos Adrienne tanulmányát (Átöröklés: eredetiség és reprezentáció összefonódása a nyolcvanas évek művészetében) Sherrie Levine fényképeket „reprodukáló” fényképeiről, valamint a módszertanában is nagyon hasznos Tóth Tünde-dolgozatot (Tolditól Miklósig. Előítéletek az irodalomtörténet-írásban).