Figyelik a táblaállítást a hatóságok

Kéménd |

<p>Újabb településeken helyezett ki magyar vasúti helységnévtáblákat az MKP. Csütörtökön az önkormányzatokkal és civil szervezetekkel együttműködve a Párkányhoz közeli Kéménden, a Lévai járásban pedig Oroszkán, Ipolyságon és Barsbesén függesztették ki a vasútállomás közelében a települések magyar megnevezését.<br />&nbsp;</p>

Kéménden a hatóságok élénk érdeklődése előzte meg a táblaállítást. Délelőtt égtek a községi hivatal telefonvonalai, tájékoztatott Farkas Iván, az MKP alelnöke. „Nemcsak a belügyminisztérium hivatalnokai érdeklődtek, hanem a vasúti rendőrség is, amelynek járőrei a helyszínen ellenőrizték a táblakifüggesztés körülményeit, pontos helyét. A párkányi rendőrség is terepszemlét tartott” – tette hozzá. Emlékeztetett, hogy februárban Kisújfalun a Matica slovenská a telektulajdonosok felől is érdeklődött a táblaállítás után. Az említett településeken csütörtökön maticások nem jelentek meg. „Nem közterületen, hanem magánterületen függesztettük ki a táblát, így a hatóság tehetetlen” – jegyezte meg lapunk kérdésére Farkas.

Bár a kisebbségi nyelvhasználati törvény lehetővé teszi, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbségi lakosok aránya eléri a 20 százalékot, a nemzetiség nyelvén is feltüntessék a helység nevét, a vasúttársaság illetékesei a vasúti törvényre hivatkozva elutasítják a magyar helységnévtáblák kihelyezését. A közlekedésügyi tárca szerint leghamarabb az év második felében várható a két törvény összehangolása. A. Nagy László kisebbségi kormánybiztos hivatala az elmúlt hónapokban többször tárgyalt erről a minisztérium és a vasút illetékeseivel, de egyelőre nem sikerült olyan megoldást találniuk, amely mindkét félnek elfogadható lenne.

A kilencvenes évek elején eredményesek voltak azok a kezdeményezések, amikor a települések határait jelző magyar helynévtáblákat elkezdték magántelkeken elhelyezni, emlékeztet Berényi József. „Akkor megszületett az engedélyező törvény, remélem ezúttal sem lesz másképp” – mondta az MKP elnöke az MTI-nek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?