Ficót nem zavarják az alkotmányellenes törvények

Pozsony |

<p>Robert Fico, a Smer elnöke továbbra is úgy gondolja, nem követett el hibát sem ő, sem az általa vezetett kormánykoalíció akkor, amikor alkotmányellenes törvényt fogadott el három évvel ezelőtt az egészségbiztosítók nyereségéről, illetve a gyorsított kisajátítási eljárásról.</p>

Fico a jelenlegi koalíció kritikájában a hétvégi politikai vitaműsorokban odáig ment, hogy kijelentette: beadványaikkal ők tehetnek arról, hogy ilyen állt helyzet elő.

Radoslav Procházka, a parlament alkotmányügyi bizottságának KDH-s elnöke – aki a volt kormányfővel két műsorban is összecsapott – szerint Ficónak észre kellene vennie, az alkotmány azért van, hogy azt betartsák. Procházka nem vonta kétségbe Ficóék döntéseinek elvi-politikai jogalapját, ám úgy véli, ha el akarták volna venni például az egészségbiztosítók nyereségeit, ezt jogtiszta módon is megtehették volna.

Procházka szerint slendriánság volt a Smer részéről elfogadtatni a két alkotmányellenes törvényt.
Fico felszólította kormánypárti kollégáját, hogy a koalíción belül gondolkodjanak el azon, hogyan lehetne a megsemmisített törvényeket úgy átírni, hogy azok ne legyenek alkotmányellenesek, mert szerinte az intézkedések célja jó volt. A Smer elnöke szerint például tarthatatlan, hogy az egészségbiztosítók az egészségügybe szánt pénzek egy részét haszonként elteszik, Fico konkrétan 20 százalékos nyereségről beszélt.

Procházka figyelmeztette vitapartnerét, hogy a legutóbbi kimutatások szerint a legnagyobb magán egészségbiztosító nyeresége alig lépte túl a 20 millió koronát, míg az egészségügybe áramló pénzek nagysága több mint 100 milliárd korona – így a „haszonkulcs” mélyen a Fico által vizionált alatt van.
A két politikus reagált a múlt hét másik vezető témájára, Andrej Ďurkovský KDH-ból történt távozására is.

A Smer elnöke szerint Ďurkovský ügyei azt mutatják, hogy a KDH sohasem volt tiszta párt. Fico az ügyben az értékek válságát látja: nem verheti a mellét valaki, hogy mekkora keresztény, miközben ellopja az ivóvizet – mondta. Procházka úgy véli, a volt pozsonyi főpolgármester távozása a pártból lehetőséget ad a büntetőjogi szerveknek, hogy politikai nyomások nélkül vizsgálják ki az ügyeket.

A kereszténydemokrata politikus hozzátette: jobb lenne, ha Fico nem moralizálna, mert ő volt az, aki botrányokba keveredett közlekedésügyi miniszteréből pár napja árnyékminisztert kreált, a szintén egyik botrányból a másikba lépő Viera Tomanová volt szociális ügyi tárcavezetője pedig továbbra is a Smer és a párt parlamenti frakciójának tagja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?