Ficóék tagadják, hogy a népszavazás az ő kampányuk lenne, Čaputovát bírálják

Robert Fico

Az ellenzéki Smer tagadja, hogy az előrehozott választásról szóló népszavazás az ő kampányuk lenne. A párt Zuzana Čaputová államfőt kritizálja, amiért nem írta ki a referendumot a helyhatósági választás időpontjára, hanem ismét az Alkotmánybíróságához fordult, amivel késleltette a folyamatot. Robert Fico, a Smer elnöke úgy véli, ha a parlament az előrehozott választás kapcsán nem szándékozik megváltoztatni az alkotmányt, ezt népszavazás útján kell elérni. A párt két héttel a népszavazás előtt kampányt indít, óriásplakátokat helyez ki, nagygyűléseket szervez.

Fico azt mondta, jelenleg nem lehet előrehozott választást tartani, ez csak az alkotmány módosításával érhető el. „Ez az egyetlen ország a világon, ahol nem lehet előrehozott választást tartani, mert ez állítólag nincs alkotmányban rögzítve” – közölte a pénteki sajtótájékoztatón. Az államfőt bírálta azért, mert az első aláírásgyűjtés után az Alkotmánybírósághoz fordult. A bíróság döntése értelmében alkotmánymódosítás szükséges ahhoz, hogy népszavazás útján dönthessenek az előrehozott választásról.

Fico kijelentette, ez nem a Smer kampánya, ők azért fordultak az emberekhez, mert a koalíció nem akar alkotmánymódosítást. Véleménye szerint a népszavazás legitim út ahhoz, hogy az alkotmány mondja ki, lehet tárgyalni az előrehozott választásról.

A Smer véleménye szerint az államfő mindent megtett, hogy a népszavazás ne legyen sikeres, hiszen olyan időpontra írta ki, amely Fico szerint senkinek sem felel meg. A pártelnök az állítja, az államfő a kormányt védi.

Zuzana Čaputová államfő 2023. január 21-re írta ki az előrehozott választásról szóló népszavazást. Az emberek arról szavazhatnak, hogy népszavazás útján vagy parlamenti határozattal lerövidíthető legyen-e a választási időszak. A népszavazást a Smer és további ellenzéki pártok kezdeményezték. Eredetileg kétkérdéses népszavazást szerettek volna, ám az államfő az első kérdéssel az Alkotmánybírósághoz fordult, amely kimondta, hogy a kérdés alkotmánysértő, ezért nem lehet róla népszavazást tartani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?