Közélet

Ficóék feljelentenék Hamran Istvánt

Pozsony | Robert Kaliňák (Smer) úgy véli, Hamran István országos rendőrfőkapitány visszaélt a hivatali jogkörével, amikor a rendőrség december elején előállította Robert Ficót, a Smer elnökét. Éppen ezért fontolgatják a feljelentést is.
author
Nagy Roland

2022. január 11. 15:13

Fico
- TASR/AP-felvétel

Az egykori belügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, a rendőrség szembement a szlovák alkotmánnyal, amikor a Fico által szervezett autós demonstráción kihallgatásra vitték az exkormányfőt.

Az ügyészség egyértelműen kimondta, hogy nem lehet olyan módon korlátozni szlovák parlament képviselőjének szabadságát, ahogy azt Hamranék tették

jelentette ki Kaliňák, utalva a Pozsony Megyei Ügyészség január 3-i döntésére, melynek értelmében megszüntették a büntetőeljárást a Smer elnöke ellen.

Robert Fico

2022. január 10. 15:44

Megszüntették a Robert Fico ellen decemberben indított eljárást

Az egykori belügyminiszter megjegyezte, feljelentést tesz Hamran ellen.

Robert Fico az üggyel kapcsolatban azt mondta, a kormány arra használja fel a büntetőjogi szerveket, hogy ellehetetlenítse az ellenzéki politikusok munkáját.

(nar, TASR)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Matovic

Több száz eurós béremelést kaphatnak a nővérek

kánikula k

Vörös hőségriasztást adtak ki péntekre, 40 fok közelébe emelkedhet a hőmérséklet!

papírsárkány

SZÖRNYŰ TRAGÉDIA: Papírsárkány ölt meg egy hatéves fiút

Motorbiciklisekből is Motorbiciklisekből is gazdag volt a felhozatalgazdag volt a felhozatal

A Csallóközi Flúgos Futam találkozója

új szó

Miről ír a pénteki Új Szó?

f

KVÍZ: Meg tudod mondani 3 szereplőből, hogy melyik magyar filmre gondoltunk?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.