Fico: Szlovákia az Oroszországgal szembeni uniós szankciók feloldása mellett van

Moszkva |

<p>Fel kell hagyni az Oroszországgal szembeni szankciós politikával, ha a minszki megállapodások teljes mértékben megvalósulnak - közölte a szlovák miniszterelnök, miután a Moszkva környéki Gorkiban Dmitrij Medvegyev orosz kormányfővel tárgyalt.</p>

Robert Fico hangsúlyozta, a júniusi európai uniós csúcstalálkozón el kell érni, hogy az ukrajnai konfliktusban érintett mindkét fél végrehajtsa a minszki egyezségeket.    "A szlovák kormány mindig is csak eszközként tekintett az Európai Unió szankcióira, nem tartotta azt politikai döntésnek" - mondta a politikus. Hozzátette, hogy országa európai uniós tagállamként kitart az Ukrajnával kapcsolatos egységes álláspont mellett, de mint szuverén állam, fenntartja magának a jogot arra, hogy megvédje nemzeti érdekeit, nem sértve ezzel az EU egységét.      A szlovák kormányfő oroszországi hivatalos látogatását megelőzően a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek adott interjúban a Kuba elleni amerikai embargóhoz hasonlította az Oroszország elleni nyugati szankciókat. Kijelentette, hogy az európai uniós büntetőintézkedések nem érték el a várt hatást, csak ártottak Európának és Oroszországnak egyaránt.     "Nincs szükségünk sem szankciókra, sem fegyvercsörtetésre, hanem békés párbeszédre és konkrét eredményekre. Ha a minszki megállapodásokat végrehajtják, én leszek az első, aki arra szavaz, hogy a szankciók enyhítésével támogassuk a megállapodások megvalósítását továbbra is" - mondta az interjúban Fico.     Az orosz miniszterelnök Gorkiban, szlovák kollégájával lezajlott tárgyalását követően arra figyelmeztetett, ha az EU júniusban újabb büntetőintézkedésekről döntene Oroszországgal szemben, Moszkva azokra "szimmetrikusan" fog válaszolni.     Medvegyev közölte, hogy Oroszország kész megvizsgálni a Török Áramlathoz csatlakozó, Szlovákia által javasolt gázvezeték tervét.    Robert Fico a tájékoztatón kifejtette, hogy orosz vendéglátójával ismertette az általa Keleti Gyűrűnek (Eastring) nevezett vezeték tervét. Mint mondta, a projekt Bulgáriával, Romániával és Magyarországgal közös beruházás lenne, de megvalósításában az Európai Unió is részt venne, azt támogatná.      Fico arra hivatkozott, hogy Szlovákia mint tranzitország számára hatalmas költségvetési veszteséget jelent, ha Oroszország 2020 után nem Ukrajnán keresztül továbbítja majd a földgázt az európai államokba. Pozsony ezért meg akarja tartani kulcsfontosságú szerepét az orosz gáz Európai Unióba való továbbításában. Hozzátette, hogy Szlovákia nem avatkozhat be az orosz-ukrán viszonyba, így a földgázszállítást érintő ügyekbe sem, de nem ülhet ölbe tett kézzel, amíg Ukrajna kikerül a gázszállító rendszerből.     Oroszország már tavaly decemberben - miután bejelentette, eláll a Déli Áramlat európai gázvezeték megvalósításától - jelezte európai partnereinek, hogy 2020 után az Ukrajnán keresztül szállított földgázt áttereli Törökországba.    Robert Fico Gorkiban bejelentette, hogy Szlovákia érdekelt az orosz Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerek korszerűsítésében. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan aláírják a szerződést Mi-17-es orosz helikopterek Szlovákia területén való felújításáról.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?