Fico szerint Čaputová szándékosan késlelteti az új kormány kinevezését, az államfő szerint a Smer elnöke még nem is közölte a jelöltek neveit

Robert Fico Zuzana Čaputová

Robert Fico, a Smer elnöke még nem ismertette Zuzana Čaputová államfővel azon személyek neveit, akiket az egyes minisztériumok élére jelöl – tájékoztatott Martin Strižinec elnöki szóvivő szombaton.

Ha nem áll fent súlyos aggály, az elnök asszony a kormányt kinevezi – fűzte hozzá a szóvivő reagálva arra, hogy a Smer elnöke a szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt, Čaputová szándékosan késlelteti az új kormány kinevezését azzal, hogy megkérdőjelezi a miniszterjelöltek szakmaiságát. Fico szerint az államfő így kívánja segíteni a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) meggyanúsított négy nyomozóját, Ján Čurilláékat.

„A kormány kinevezésének elengedhetetlen feltétele a tagjelöltek nevének bemutatása. Robert Fico még nem nyújtotta át az erről szóló javaslatot az elnöknek, így nincs is mit késleltetnie” – szögezte le Strižinec. Hozzátette, az új kabinet felállásával összefüggésben az elnök szigorúan az alkotmánynak megfelelően jár el. „A hozzáállása eddig is objektív és szakmai volt. Ellentétben Robert Ficóéval, aki ismét támadásba lendült” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?