Fico szerint azért támadják, mert a Smer stabil

Pozsony |

<p>Az ellenzék a Smer-SD megszállottja, mert az egy stabil párt stabil frakcióval, amely nem esik szét &ndash; a többi közt ezt mondta a vele szembeni bizalmatlansági indítványról folyó parlamenti vitában Robert Fico kormányfő.</p>

A Népi Platformot alkotó három párt (KDH, Híd és SDKÚ-DS) az első Fico-kormány idején kipattant kvótabotrány, vagyis a szén-dioxid kvóták kétes eladása miatt menesztené a kormány elnökét. Fico bevezető beszéde után távozott az ülésteremből, és a szónoklatához fűzött tárgyi megjegyzéseket sem hallgatta meg. Míg az emelvényen állt, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) képviselői egy hatalmas tacepaót feszítettek ki: „Fico igazságossága: az embereknek centek, a barátoknak MILLIÁRDOK.” Az ellenzék kifogást emelt amiatt, hogy Fico a róla folyó tanácskozás közben elhagyta az üléstermet. Pavol Frešo, az SDKÚ-DS elnöke megjegyezte, hogy ilyesmi egyetlen kormány idején sem történt meg, Fico azonban már többször is így tett.

Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter Frešónak megjegyezte: "Nekünk, tőled eltérően, dolgunk van." Az SDKÚ elnöke erre azt válaszolta: "A mi dolgunk az, hogy a Ti bizniszeiteket ellenőrizzük."  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?