Fico, Richter, egerek és ellenzékiek

Pozsony |

<div>A parlamentben késő estig tarthat a Ján Richter leváltásáról szóló vita, a kormányfő alaposan megvédte őt.</div>

Az ellenzék a Čistý deň galántai reszocializásiós intézet botránya miatt akarja leváltani Richtert. Robert Fico viszont az ülésen kijelentette, még soha nem volt ilyen jó szociális ügyi minisztere Szlovákiának, példaként az alacsony munkanélküliséget említette.  „És miféle korrupcióról beszélnek, bármilyen bizonyíték nélkül vádolják a minisztert. Tudják, önök szerint már az is korrupció, ha valaki a kelleténél egy kicsit nagyobb darab sajtot tesz az egérfogóba. Hagyják abba, mert ez már nagyon kínos” – mondta az ellenzéknek Fico. A bizalmatlansági indítvány beterjesztője, az SaSes Natália Blahová ezután „méltóságon alulinak” nevezte Fico beszédét.  A Smer parlamenti képviselőinek Fico azt javasolta, ne is vegyenek részt az ülésen. Ennek megfelelően szinte csak ellenzéki képviselők láthatók a padsorokban. (TASR, ú) FICO ULTIMÁTUMA AZ SNS-NEK
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?