Közélet

Fico politikai megrendelést lát a NAKA akciói mögött

Pozsony | Mindenkit ártatlannak kell tekinteni mindaddig, amíg jogerősen el nem ítélik – reagált a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) volt magas rangú rendőrségi vezetők elleni csütörtöki akciójára Robert Fico (Smer) volt kormányfő.
TASR

2020. november 5. 16:16

Robert Fico
- TASR-felvétel

Fico szerint Tibor Gašpar nagyon jó országos rendőrfőkapitány volt, jó eredményeket ért el. „Azt nem tudom, hogy ezek az emberek mit csináltak a szabadidejükben. Ha hibáztak, meg kell büntetni őket” – szögezte le. Ugyanakkor a NAKA akciója mögött politikai megrendelést lát a kormány részéről, szerinte ez színházi előadás a népnek.

Fico kijelentette, sejtelme sincs, miért került sor a csütörtöki házkutatásokra, és tartja magát az ártatlanság vélelméhez. Hozzátette, szerinte több személyt jogtalanul vettek őrizetbe. „De ha valaki bűncselekményt követett el, természetesen bíróság elé kell állítani. Vállalja a felelősséget a tetteiért” – tette hozzá a Smer elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A párt követeli Peter Kovařík megbízott rendőrfőkapitánytól, hogy „tegyen rendet”. Fico azt mondta, nem fordulhat elő, hogy az újságírók hamarabb tudjanak az akcióról, mint a bűnüldöző szervek, és hamarabb legyenek a helyszínen.

Fico szerint az is a politikai megrendelésről árulkodik, hogy minden egyes embert meg kell mutatni a nyilvánosságnak, ahogy bilincsben elvezetik. „Az ügyek háromnegyede politikai megrendelés” - mondta, az ok pedig az, hogy a kormány nem tudja kezelni a járványhelyzetet, egész nyáron nem csinált semmit, hát most ezt a színházat kínálja az embereknek.

A párt az Európai Bizottsághoz akar fordulni, Fico szerint Szlovákia megsérti az Európai Parlament és az Európai Tanács ártatlanság vélelmére vonatkozó irányelveit, ezért eljárás megindítását fogja kezdeményezni Szlovákia ellen. „Ennek az irányelvnek a megsértéséhez elegendő annyi, ha a politikusok olyan nyilatkozatokat tesznek, melyekből az következik, hogy valakit bűnösnek tartanak, holott még csak gyanúsítottról van szó, akit megilleti az ártatlanság vélelme” – magyarázta.

Szerinte a kormánypárti politikusoknak tartózkodniuk kellene az olyan nyilatkozatoktól, melyekkel bűncselekmények elkövetésével vádolják a Smer tagjait. Juraj Šeliga (Za ľudí), a parlament alelnöke csütörtökön felszólította Ficót és Robert Kaliňák (Smer) volt belügyminisztert, tegyenek beismerő vallomást arról, hogy takargatták Gašpar és Róbert Krajmer ügyeit.

A csütörtöki, Tisztítótűz fedőnevű rendőrségi akció során több gyanúsítottat is őrizetbe vettek. Házkutatást tartottak Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitánynál, Peter Hraškónál, a NAKA volt igazgatójánál, Bernard Slobník volt magas rangú rendőrtisztnél. Őrizetbe vették a korrupcióellenes egység volt vezetőjét, Robert Krajmert és másokat. A nyomozó több bűncselekmény miatt indított vizsgálatot az őrizetbe vett személyek ellen.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Richard Sulík
Frissítve

Sulík: Matovič nem alkalmas arra, hogy kormányfő legyen

Boris Kollár

Kollár: a Sme rodina hajlandó tárgyalni a kormány átalakításáról

Petőcz Kálmán

Nekünk Mohács kell(ett)?

Igor Matovič

GALÉRIA: A Matovič-kormány egy éve képekben

Peter Pellegrini

Pellegrini: A kormánynak le kell mondania,szakértői kormány kell a választásokig

koronavírus-vakcina Pfizer

Szlovákia, Csehország és Ausztria soron kívül kapnak vakcinákat az EU-tól

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.