Fico nyilatkozatban ítéli el a mečiari amnesztiákat

Pozsony |

<p>Robert Fico miniszterelnök ma a kormány elé terjesztette azt a nyilatkozatot, amely az emberi szabadságjogok durva megsértéseként ítéli el a néhai elnök, Michal Kováč fiának elrablását és az azt követő mečiari amnesztiákat, mert azok lehetetlenné tették, hogy bíróság elé állítsák az elkövetőket.&nbsp;</p>

A kormány a nyilatkozatot elfogadta, és megbízta a kormányfőt, hogy terjessze azt a parlament elé. Fico korábban elmondta: amorálisnak tartja az amnesztiákat, ám szerinte jogi szempontból megszüntethetetlenek. Az amnesztiák eltörléséhez alkotmányos többség kell, ám legutóbb csak 55 képviselő szavazott mellette a 129 jelenlevőből. Elsősorban a kormányzó Smer szavazatai hiányoznak. Ján Budaj, az OĽaNO képviselője novemberben indítványozta újra az amnesztiák eltörlését.  Mečiar 1998. március 3-án adott amnesztiát azoknak, akiknek közük lehetett ifj. Michal Kováč, a távozó államfő fiának 1995-ös elrablásához. Mindezt csak néhány órával azután tette, hogy Kováč távozott az elnöki hivatalból, és a kormányfő átvette a jogköreit. A sietséget jellemzi, hogy a döntés még aznap bekerült a törvénytárba. Az emberrablást – és az ezzel összefüggő Remiáš-gyilkosságot –, mely a Mečiar-éra egyik legsötétebb foltja, azóta sem sikerült feltárni, és nem ítélték el a felelősöket.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?