Fico: Nem változtatok a retorikámon, a szuverenitás hasznunkra válik

robert fico kp

Robert Fico (Smer) kormányfő kijelentette, nem érzi úgy, hogy változtatnia kellene a retorikáján, és a szuverenitás Szlovákia hasznára válik.

Ezzel reagált csütörtöki sajtótájékoztatóján a cseh kormány döntésére, hogy elmaradnak a cseh-szlovák kormányzati egyeztetések. Fico szerint sajnálatos incidens történt, de nem a szlovák kormány részéről. Továbbra is bármikor szívesen látja Szlovákiában a cseh kormányt, és a két nép kapcsolatainak erejét emelte ki.

Tartjuk magunkat az eddigi álláspontunkhoz. Nem látom szükségesnek, hogy változtassak a retorikámon. Ellenkezőleg, úgy vélem, a szuverenitás a hasznunkra válik. Szlovákia végre levegőhöz jutott azután a három vagy négy szörnyű év után” – jelentette ki a kormányfő, hozzátéve, a kormány csak úgy nem változtathatja meg a politikai alapvetéseit azért, mert történt valami.

„Értem, hogy nyomás nehezedik ránk, mert a nagy országoknak nem tetszik, ha valaki túl szuverén” – tette hozzá, azzal, hogy tiszteli az összes uniós tagállamot, de nem akar nekik diktálni, hogyan viszonyuljanak Ukrajnához. Kijelentette, ő csak elmondta, hogy Szlovákia milyen lépéseket nem hajlandó megtenni. A közelgő svájci csúcstalálkozóról kijelentette: „Még nem tudunk túl sokat róla, de kérdezem, lehet valami értelme, ha az oroszok, az ukránok és az amerikaiak nem lesznek ott? Nem lehet”.

Fico egyúttal üdvözölte, hogy elmarad a csehországi holland nagykövetségre tervezett megbeszélés. A tervezett rendezvényt bírálva kijelentette, olyan ez, mintha ő megbeszélésre hívná az uniós tagállamok szlovákiai nagyköveteit és két volt vezető cseh politikust, és a cseh politikát szidnák. „Ez példátlan és elfogadhatatlan” - mondta. Azt is bírálta, hogy a találkozón részt vett volna a szlovákiai Post Bellum szervezet részéről Juraj Rizman, valamint Rastislav Káčer volt külügyminiszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?