Fico: nem biztos, hogy fizet az Interblue Group

Pozsony |

<p>Teljességgel kizártnak tartja Robert Fico, hogy az Interblue Group ne fizesse ki azt a 15 millió eurót, amivel még a szabad széndioxid-kibocsátási kvótákért tartozik.</p>

A kormányfő erről a Szlovák Rádió szombati vitaműsorában beszélt.

A cég azt ígérte, hogy a tonnánkénti több mint 5 eurós ár mellett minden egyes tonna után további 1 eurót fizet, ennek az ígéretének azonban egyelőre nem tett eleget.

"Úgy vélem, a környezetvédelmi miniszternek meg kell találnia a módját, hogy egyrészt felmondja a szerződést, másfelől pedig jogi lépéseket tegyen a 15 millió euró kihajtása érdekében" - mondta a miniszterelnök. Hozzátette, a szaktárca kapcsolatban áll a céggel, amely időközben az Egyesült Államokból Svájcba tette át a székhelyét.

Fico ugyanakkor elismerte: nem szavatolható, hogy a pénzt sikerül kifizettetni. Közölte, az ügyben a jövő héten Jozef Medveď környezetvédelmi miniszterrel közösen jelentést terjesztenek a kormány elé, s igyekeznek majd konkrét lépésekre vonatkozó javaslatot is tenni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?