Fico nem árulja el, találkozott-e Kočnerrel

Robert Fico
Pozsony |

Robert Fico a Smer elnöke nem árulja el, hogy találkozott-e korábban Marián Kočner a főügyészválasztással összefüggésben.

„Ha van valamijük, tegyék közzé”

– mondta az újságíróknak kedden, majd felszólította őket, hogy ne zaklassák őt képtelenségekkel.

Fico elismételte, hogy százszor is találkozott Marián Kočnerrel különféle társasági rendezvényeken, amelyeken a média képviselői is jelen voltak.  A Smer elnöke szerint Kočnert mint társadalmi jelenséget a média teremtette.

Fico azt sem árulta el, hogy ebben az ügyben kihallgatta-e a rendőrség.

„Úgy járok a rendőrségre, mint a hegedűleckékre, már azt sem tudom, mikor milyen ügyben hallgattak ki”

– tette hozzá.

Boris Kollár, a Sme rodina ellenzéki mozgalom elnöke a Markíza TV vasárnapi vitaműsorában kijelentette, hogy Fico korábban találkozott Kočnerrel és Dobroslav Trnka volt főügyésszel. A találkozón állítólag arról egyezkedtek, hogy hogyan fogják felosztani egymás között az ügyészségeket, és hogy milyen módon lesz Trnka megválasztva főügyésznek. Kollár azt állította, hogy a beszélgetésről felvétel is készült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?