Fico: minden második szabadságvesztését töltő személy roma

Pozsony |

<p>Hivatalos statisztika ugyan nem készül a szabadságvesztésüket töltő személyek nemzetiségéről, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy minden második szabadságvesztését töltő személy roma.</p>

Ezt Robert Fico miniszterelnök, a Smer államfőjelöltje jelentette ki a közszolgálati Szlovák Rádió Szombati párbeszédek című műsorában, ahol vitapartnere nem volt, így párbeszédbe csak a műsorvezetővel elegyedhetett. „Mégis, ha a rendőrség megpróbál fellépni ebben a közegben, akkor azonnal a sajtó és a civil szervezetek nyomása alá kerül, s újabban Jana Dubovcová ombudsmané alá is” – mondta a kormányfő a szepsi melletti romatelepen történt rendőri intézkedés margójára. A kormányfő egyetértett Robert Kaliňák belügyminiszterrel, aki szerint a rendőröknek jogukban állt kényszerítő eszközöket alkalmazni. „Ha valaki törvényt sért, lop, és nem képes az elemi rendet sem megtartani, el kell jönni a nyomásgyakorlás legális formájának, kényszerítő eszközök formájában” – mondta a miniszterelnök, aki nem érti, miért kérik számon mindjárt azokat, akik a törvényes eszközöket használják. Fico elmondta, több évig a börtöntanács tagja volt, ismer minden hazai börtönt. „Nem tartják számon, hogy ki roma, és ki nem, de én garantálom, hogy minden második roma. Ha ezt összevetjük azzal, hogy mintegy tíz százalék roma él itt, és ebből a tíz százalékból kerül ki a szabadságvesztésüket töltők tíz százaléka, az árulkodik valamiről. Én elismerem, hogy a bűnelkövetés bizonyos fajtáinak vannak szociális gyökerei, de ők nagyon gyakran erőszakos cselekmények miatt ülnek” – mondta Fico. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?