Fico megismétli 2012-es kampányát

<p>&nbsp;Rakétarajtot vett Robert Fico köztársaságielnkük-jelölti kampánya. A kormányfő csak néhány nappal karácsony előtt jelentette ezt be. Annak ellenére, hogy pár nappal korábban állítólag a Smer még nem tudta, hogy kit indít a jövő márciusban esedékes választáson, a bejelentés utáni percekben már ott díszelgett a párt honlapján a Ficót mint államfőjelöltet hirdető plakát elektronikus változata.</p>

Pár napra rá pedig már ki is kerültek az első óriásplakátok az utak mellé.

Marketingszakértők szerint várhatóan a hívószavak is csak minimálisan fognak változni. Az emberek felé; Az emberekért, Szlovákiáért; Az emberek biztonságot érdemelnek – az elmúlt három parlamenti választásokon ezekkel a jelszavakkal győzött Fico pártja. Elemzők szerint a miniszterelnök által leggyakrabban használt kifejezések az erő, stabilitás, kontinuitás, egység lesznek, kihangsúlyozva a szociális helyzet stabilizálásának szükségességét.

Mivel az elnökválasztásra március idusán kerül sor, a kampány rendkívül rövid lesz. S hasonlóan a tavalyi parlamenti választáshoz, bizonyos mértékig atipikus: a hideg miatt nem lehet nagy nyitott fórumokat tartani, a korteshadjárat „beszorul” a kultúrházakba, illetve az útszéli óriásplakátokra, valamint a nyomtatott és elektronikus médiába.

Kérdéses, Fico mennyire fog igyekezni, hogy kihasználja az internetes közösségi oldalakat – egyelőre nincs választási Facebook-oldala –, a Smer ugyanis ezen a téren nem teljesített a múltban jól. Tény ugyanakkor, hogy ez az eredményen nem is látszott meg különösen: szakértők szerint egyelőre internetes hadviseléssel nem lehet nálunk kampányt nyerni, csak részsikereket lehet elérni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?