<p>Robert Fico kormányfő egyelpőre semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott a HZDS-től Stanislav Becík agrárminiszter távozásával kapcsolatban.</p>
Fico még nem kapott javaslatot Becík menesztésére
Pozsony |
A tárcavezetőt pártja akarja visszahívni, mert - képességeit elismerve - más személyre akarja bízni a minisztérium vezetését.
Fico erről kormánya szerdai felsővízközi (Svidn9k) kihelyezet ülése után nyilatkozott. Megismételte, Becíket jó miniszternek tartja, aki tudja, mit csinál, s akit a szakmai közeg is elismer.
Azzal kapcsolatban, hogy a politikus esetleg az SNS-től "elvett" környezetvédelmi tárcát irányíthatná, a kormányfő azt mondta: a sajtó lesz az utolsó, amely a végleges döntésről tudomást szerez.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.