Fico: Magyarország vonatkozásában nem módosul az állampolgársági törvény

Pozsony |

<p>Robert Fico kormánya olyan formában akarja megváltoztatni a szlovák állampolgársági törvényt, hogy az ne "károsítsa" azokat a szlovák állampolgárokat, akik kérvényezik egy másik ország állampolgárságát, és azáltal elvesztik a szlovák állampolgárságukat.</p>

A kormányfő erről az új kulturális miniszter, Marek Maďarič hétfői hivatali beiktatása során beszélt Pozsonyban. Hozzátette: Magyarország viszonylatában ennek a törvénynek továbbra is érvényesnek kell maradnia. Fico ezt a nézetét azzal magyarázta, hogy Magyarország sem változtatta meg a kettős állampolgárságról szóló törvényét, amire a szlovák fél annak idején a saját törvényének módosításával reagált.

A szlovák miniszterelnök ismételten megerősítette: az új kormány megőrzi a status quót a nemzeti kisebbségek jogállása terén. "Holott néhány téren változtathatnánk" - jegyezte meg Fico. Rámutatott: a legutóbbi népszámlálás eredményei megmutatták, hogy több településen, ahol az arra vonatkozó törvény még lehetővé teszi a kisebbségek nyelveinek hivatali használatát, az adott kisebbségek aránya már nem éri el a 20 százalékot, ami a kisebbségi nyelv hivatali használatának feltétele. Hozzáfűzte: ezen a téren nem fog változtatásokat eszközölni.

A hatásköri törvényben tervezett változtatások kapcsán elmondta: a kulturális tárca hatáskörébe kerül át az eddig - a kormányalakítás során megszüntetett - az emberi jogokért és a kisebbségekért felelős kormányalelnök kompetenciájába tartozó kisebbségi kultúra is. Hozzátette: létrehozzák a nemzeti kisebbségek ügyeiért felelős kormánymegbízott hivatalát, amely elsődlegesen a kisebbségeket érintő kérdéskörrel foglalkozik majd, ám végrehajtási szempontból a kulturális minisztérium alá tartozik.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?