Fico: Ľubomír Vážny is vezethetné az egészségügyi tárcát

Pozsony |

<p>Zuzana Zvolenská hétfői lemondása után, ideiglenesen Ľubomír Vážny stratégiai beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettes is vezethetné az egészségügyi minisztériumot Robert Fico szerint.</p>

 miniszterelnök erről Puhóban, a Continental gyárában tett látogatása során beszélt.  A Medical Group egykori kisebbségi részvényeseként a túldrágított CT vásárlással kapcsolatba hozott Pavol Paška házelnöknek azt javasolta, jelentse fel az ellenzéki képviselőket. Arról, ki lesz az egészségügyi miniszer, még nem beszéltek kormányszinten. „Ma este fogunk foglalkozni ezzel. Valószínűleg átmeneti időre valakit megbízok a minisztérium vezetésével. Lehet, hogy Ľubomír Vážny lesz az” – mondta.  A Híd szerint a miniszterelnök-helyettes kinevezése ballépés lenne. „Ľubomír Vážnyt kinevezni az egészségügyi minisztérium élére olyan, mint ha kecskére bíznák a káposztát. Véleményünk szerint Vážny személyében, aki kormánytagként meglehetősen kétes értékű munkát végez, és akinek nevéhez szintén gyanús tenderek köthetők, sikerült megtalálni a lehető legalkalmatlanabb jelöltet erre a posztra” – áll az ellenzéki párt sajtónyilatkozatában. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?