Fico Kubában, Kiska a parlamentben

Pozsony |

<p>Kimondatlanul is a kormányt tette felelőssé Szlovákia unión belüli elszigetelődésért Andrej Kiska államfő. Parlamenti beszédét az ellenzék egyetértéssel nyugtázta.&nbsp;</p>

Robert Fico államfő, valamint külügyminisztere viszont meg sem hallgatta, éppen hivatalos útra repültek Kubába. Robert Fico már Andrej Kiska beszédének elhangzása előtt reagált a köztársasági elnök szavaira. A kormányülés után kijelentette, hogy a kvótákról vallott véleményük jelentősen eltér. Ugyanakkor kijelentette, hogy a döntéshozatal a kormány kezében van. Kiska szerint a kormány, és ezzel Szlovákia is elvesztette a kötelező kvóták ellen folytatott küzdelmet. A kötelező kvótákat ő is elve- ti, de szerinte a menekülteket már csak humanitárius okokból is be kellene fogadni. Úgy váli minden európai politikus tudja, hogy a kötelező kvóták – amelyet ő is ellenzett – nem oldják meg a menekültkérdést, de nem is ez a céljuk. Úgy véli, Szlovákia ugyan több más országhoz hasonlóan elutasíthatta volna a kötelező kvótákat, de egyben be kellett volna jelentenie, hogy kész a kötelezőnél több menekült befogadására. „Amikor bejelentettük, hogy a 40 ezerből 100 menekültet tudunk befogadni, elvesztettük Európa szimpátiáját” – magyarázta Kiska. Szerinte téves az a felfogás – amit Fico gyakran emleget – hogy menekültek befogadása he-yett pénzt ajánlunk fel a frontországoknak. A legtöbb országban „... tudatosították, hogy semmilyen pénzügyi vagy egyéb segítség nem helyettesítheti egyenértékűen ezt a gesztust” – mondta a menekültek befogadásról. Az ellenzék szerint Kiska pontosan nevezte meg Szlovákia helyzetét a menekültügyben. „Robert Fico az álláspontjával Európa szélére sodort bennünket” – jelentette ki Lucia Žitňanská, a Híd alelnöke. A KDH szerint Szlovákiának be kell tartania a jogi érvényű kötelezettségeit. „Szlovákiának mielőbb le kellene törülni a róla kialakult negatív képet” – jelentette ki Ján Figeľ pártelnök.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?