Fico: koalíció kell!

Pozsony |

<p>A Smer nem akar egyedül kormányozni, mindenképpen koalíciós társ után néz márciusban – jelentette ki Robert Fico egy pénteki beszélgetésben. „Nagyon igényes feladat egy párt számára abszolút többséget szerezni. Ha a Smer ilyen sikeres lenne is, ami sok tényező együttes hatását feltételezi, biztosan nem akarna egyszínű kormányt alakítani” – mondta a Smer elnöke az aktualne.sk-nak.</p>

Ez egybevág azokkal a háttérinformációkkal, melyek szerint a smeres politikusok ilyen nehéz időszakban nem szeretnék egyedül viselni a kormányzás terhét. A Smer 2006 és 2010 között is kisebb koalíciós partnereire hárította a felelősséget a legtöbb botrányos ügyért. Ezek miatt több SNS-es és HZDS-es miniszternek is távoznia kellett, utóbbi párt tavaly ki is esett a parlamentből, Slotáék pedig éppen hogy bejutottak.
Fico úgy nyilatkozott: a kormányzaton belül is fenn szeretné tartani a fékek és ellensúlyok rendszerét. Ellensúlyként tehát legalább egy koalíciós partnert szeretne. Többet nem, erről korábban többször is nyilatkoztak a párt vezetői. A baloldali pártnak egyébként a felmérések szerint jelenleg esélye van arra, hogy több mint 75 képviselőt küldjön a törvényhozásba – ez korábban még egyetlen pártnak sem sikerült. A csúcsot a HZDS tartja: 1992-ben 74 mandátumot szerzett a 150 fős parlamentben. A Smer vezetője a jövendő koalíció esetleges alkotmányos többségéről is beszélt. Szerinte ez veszélyes, mivel ilyen esetben a többség nem keresi az egyezséget az ellenzékkel. 2006 és 2010 között egyébként a Fico-kormány sem kereste az egyezséget az akkori ellenzékkel, kivéve a Lisszaboni Szerződést, amelyhez alkotmányos többség kellett. „Elég, ha megnézzük Magyarországot, milyen ellentmondásos törvényeket fogad el a kormánytöbbség, amelynek nincs szüksége az ellenzék voksaira” – véli Fico. Szerinte Szlovákia számára ideális lenne, ha a jövendő kormány egyszerű többséggel rendelkezne, az esetleges alkotmányos változásokhoz pedig szélesebb egyezség jönne létre a parlamenti többség és kisebbség között.
Az aktuális párttámogatottsági mutatók szerint a Smer az SDKÚ-val közösen tudna alkotmányos többségre szert tenni, minden más esetben ehhez legalább három párt kellene. A Smer elnöke már korábban kijelentette, hogy számára csak az SDKÚ, a KDH vagy a Híd jöhet szóba koalíciós partnerként. Elemzők szerint Ficóék várhatóan a kereszténydemokratákat szólítják meg első körben a kormányalakítással márciusban, hacsak a jobboldal nem győzi le a Smert és nem tud koalíciót kötni. (MSz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?