Fico kész bármikor, bárhol és bármiről tárgyalni Bajnaival

Pozsony |

<p>Robert Fico szlovák kormányfő kész bármikor és bárhol, bármilyen témáról tárgyalni magyar kollégájával, Bajnai Gordonnal - tájékoztatott pénteken a kormányhivatal sajtóosztálya. Ilyen találkozó megszervezéséhez a közlemény szerint Ficónak semmilyen előkészületre, közvetítőre nincs szüksége, mert a magyar miniszterelnökkel folytatott eddigi kommunikációját standardnak tartja. Legutóbb Sólyom László magyar államfő múlt heti látogatása előtt beszéltek telefonon.</p>

Fico emlékeztet, hogy az egyik tervezett tanácskozást Gyurcsány Ferenc előző magyar miniszterelnök "szó szerint néhány perccel annak kezdete előtt" mondta le. "A Szlovák Köztársaság miniszterelnöke már hosszabb ideje rendelkezik magyarországi hivatalos látogatásra szóló meghívóval, ám a magyar fél mindeddig nem erősítette meg annak időpontját" - áll a kormányhivatal sajtóközleményében.

A kormányfő figyelmeztet, a találkozó neki is érdeke, de annak során nem használ majd, ha Szlovákiát egyoldalúan a két ország közti kapcsolatok romlása miatt vádolják, mint ahogyan azt a magyar fél pénteki nyilatkozatában is felbukkan. Fico közleménye nem konkretizálja, hogy pontosan mire gondol. Bajnai pénteken úgy foglalt állást: mindkét ország minden állampolgárának érdeke, hogy enyhüljön a feszültség, amelyet a szlovákiai nyelvtörvény módosítása és a köztársasági elnök európai alapnormákba ütköző, elfogadhatatlan kitiltása okozott. (ú, t, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?