Fico esete a 30 eurós rendelési díjjal

Robert Fico

Bár a parlament már megszavazta, elképzelhető, hogy mégsem lesz fizetős előjegyeztetés az orvosánál. 

Robert Fico kormányfő kész teljesen eltörölni a frissen elfogadott módosítást, amely szerint a kiegészítő rendelési időben legfeljebb 30 eurós kezelési díjért fogadhatnak majd betegeket az orvosok, előre meghatározott árlista alapján. Robert Fico szerint az elképzelésben ugyan van „némi ráció”, ám kijelentette, az ellenzék és a sajtó hazudik az egészről, és azzal vádolja a koalíciót, hogy fizetőssé tette az egészségügyet. 
 
„A Smer mindig ellenezte az egészségügyben fizetendő illetékeket, mi voltunk azok, akik alapvetően elutasítottuk az úgynevezett Zajac-féle húszkoronásokat is. De ez nem ilyen illeték, ez a rendelési időn kívül elvégzett konkrét beavatkozásért fizetendő díj” – jelentette ki. A miniszterelnök szerint azonban a sajtó nem írta meg kellő részletességgel az intézkedés lényegét. „Nem fogok felelősséget viselni azokért a hazugságokért, amelyeket az ellenzék terjeszt” – jegyezte meg. 
 
Fico elmondta, tárgyalt koalíciós partnereivel, és beszélt Tomáš Drucker egészségügyi miniszterrel, valamint a módosítást benyújtó parlamenti képviselőkkel is, és tudomásul vette, hogy a módosítás jövő májusban hatályba lép. Leszögezte azonban: a kormány még azelőtt olyan intézkedéseket tesz, mely „lehetetlenné teszi az ellenzék számára a hazugságot”.
 
Tomáš Drucker egészségügyi miniszter nem kommentálta bővebben Fico kijelentéseit. Szóvivője, Zuzana Eliášová szerint a tárca egyetért a kormányfővel abban, hogy az ellenzék politikailag visszaélt a kiegészítő rendelési idő témájával. A miniszter a témáról tárgyalni fog a parlament egészségügyi bizottságával, és olyan módosítást készít elő, „mely lehetetlenné teszi az emberek félrevezetését” a témával kapcsolatban – ám arról, hogy is nézhet majd ez ki, nem beszélt a tárca.
 
Bastrnák meglepődött
Bastrnák Tibor (Híd), a most jóváhagyott törvényjavaslat egyik előterjesztője lapunknak azt mondta, meglepte a kormányfő kijelentése, ám egyetért Ficóval abban, hogy az ellenzék hisztériát keltett a törvénnyel kapcsolatban. „Mi nem vezettünk be semmilyen kötelező kivizsgálási díjat, ezt pont az ellenzék akarta bevezetni. Mi lehetőséget akartunk adni az orvosoknak, hogy szabadidejükben dolgozhassanak, és lehetőséget akarunk adni a pácienseknek, hogy élhessenek ezzel önkéntes, és nem kötelező alapon” – mondta. Megismételte, a kiegészítő rendelési időben végzett vizsgálatokért ugyan a törvény szerint fizetni kell, de ezek nem kerülnek majd 30 euróba, ez az összeg csak a plafont jelenti, az elvégzett vizsgálatok nagy része ennél olcsóbb lesz. Elmondása szerint a javaslatot az orvosok és a páciensek érdekvédelmi szervezetei is támogatták.
 
Kérdésünkre, mi értelme van módosítani az elfogadott javaslatot a hatályba lépése előtt ahelyett, hogy megnéznék, hogy működik a gyakorlatban, azt mondta, az lett volna szerencsésebb, ha két-három hónapig megnézik működésben az új rendszert. Épp ezért lepte meg a kormányfő kijelentése. „Meg kell várni, milyen javaslattal áll elő” – mondta hozzátéve, a törvény esetleges eltörlését jelenleg nem tudná megszavazni. 
 
Ellenzék: belátták a hibát
Az ellenzéki OĽaNO vezetője, Igor Matovič szerint Fico kijelentésével elismerte, az ellenzéknek végig igaza volt, mikor azt mondta, hogy a vizsgálati díj bevezetése a rendelési időn kívül amorális, és megsérti az ingyenes egészségügyi rendszer alapelveit. 
 
Beblavý: populista káosz
Megszólalt Miroslav Beblavý független ellenzéki képviselő, a javaslat egyik leghangosabb kritikusa is. Szerinte Robert Fico már csak populista káoszt tud kelteni, Tomáš Drucker egészségügyi miniszternek pedig le kell mondania, mert a kormányfő „felmosta vele a padlót”. A módosítás eltörlésével ugyanakkor egyetért. „A kiegészítő rendelési időről szóló javaslat elfogadott formájában nem volt szociális és rendszerjellegű. A 30 eurós előjegyzési díj elfogadhatatlan egy olyan ország számára, ahol a nyugdíj 400, az átlagkereset pedig 900 euró” – írta a képviselő a Facebookon hozzátéve, a javaslat az egészségügyi biztosítást rendesen fizető pácienseket egyszerre kivette a biztosítási rendszerből, és maguknak kell állniuk a teljes kivizsgálást, ha előjegyzik magukat. „Jelen helyzetben a pácienseknek hónapokat kell várniuk a szakorvosnál, hogy kivizsgálják őket. Most egyetlen lehetőségük van arra, hogy hamarabb jussanak be az orvoshoz – fizessenek 30 eurót. Mi ez, ha nem illeték, amit az elkeseredett páciensek pénztárcájából húznak ki?” – kérdezte. 
 
Bastrnák szerint azonban a törvény kifejezetten szigorú, a páciensek érdekeit védő intézkedéseket vezet be, melyekről az ellenzék nem beszél. „Azt is tartalmazza például, hogy ha a páciensek rendes rendelési időben, beutalóval mennek a szakorvoshoz, az orvosnak húsz napon belül el kell őket látnia” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?