Fico elfogadja Raši jelölését a házelnöki posztra

robert fico kp

Robert Fico (Smer) kormányfő elfogadja Richard Raši jelölését a házelnöki posztra Peter Pellegrini megválasztott államfő helyett. Fico ezt a koalíciós szerződéssel indokolja, ugyanakkor továbbra is úgy véli, a koalíció stabilitása szempontjából helyesebb lenne más megoldás. Hozzátette, hogy csak a júniusi EP-választás után foglalkoznak majd az új házelnök megválasztásával.

„Tiszteletben tartom, hogy a koalíciós szerződés alapján a Hlas jelölhet házelnököt. Politikusként szükségesnek tartottam elmondani a saját véleményemet, mit gondolok a kormánykoalíció stabilitásával kapcsolatban” – mondta hétfői sajtótájékoztatóján a kormányfő. Hozzátette, tudták, kit jelöl a Hlas, erről előre tájékoztatva voltak.

Fico a hétvégén jelentette ki, hogy a kormánykoalíció stabilitását leginkább a Pellegrini-Fico-Danko hármas mutatná az elnöki poszton, valamint a kormány, illetve a parlament élén. Hozzátette, ez a saját politikai meggyőződése, de az érvényes koalíciós szerződés szerint a Hlast illeti a házelnöki poszt.

A Hlas közölte, nem ért egyet Ficóval, Erik Tomáš, a párt alelnöke, munkaügyi miniszter pedig hétfőn jelentette be, hogy a jelöltjük Richard Raši beruházási és informatizációs miniszter.

Andrej Danko, az SNS elnöke közvetlenül az államfőválasztás után kijelentette, pártja kész tárgyalni a koalíció működésének további feltételeiről, amire azért van szükség, mert alapvetően változott meg a politikai paletta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?