Fico: Éhezhet, akinek van ötezer eurója embercsempészre?

<p>Robert Fico szerint fel kell tenni a kérdést, hogy éhezhet-e olyan ember, akinek van ötezer eurója az embercsempészre.</p>

A szlovák kormányfő a közszolgálati rádió Szombati párbeszédek című műsorában elmondta azt is, hogy két csoportra kell osztani a menekülteket, azokra, akik tényleges életveszély miatt menekülnek, nekik segíteni kell. „De kérdés, hogy mit tegyünk a több mint egymillió menekülttel, nyissuk ki a kapukat, és fogadjuk be az összeset, vagy racionális és szolidáris megoldást választunk. Éppen ezért meg kell állapítani, ki az, aki tényleges veszélyben van, és ki az, aki csak a helyzetet kihasználva szeretne jobb életkörülményeket” – mondta a szlovák kormányfő. Fico hozzátette: „Éhezik az, akinek van ötezer eurója az embercsempészre? Nézzék meg, mennyi fiatal férfi van a menekültek között, akik munka miatt jönnek Európába, a menekültek 90 százaléka ilyen”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?