Fico Čaputovának: Javasoljon hosszabb elévülési időt

Zuzana Čaputová Robert Fico

Robert Fico (Smer) kormányfő felszólította Zuzana Čaputová államfőt, hogy a büntető törvénykönyv módosításának megvétózásakor javasoljon az élet és egészség, a szabadság és emberi méltóság, valamint a család és a fiatalság elleni bűncselekmények esetében hosszabb, 20 éves elévülési időt.

A kormányfő szerint a koalíció így foglalkozna a nemi erőszak elévülési idejének meghosszabbításával, amelyet a parlament a büntető törvénykönyv elfogadott módosításával tíz évre rövidített.

„A koalíció meg fogja vizsgálni ezt az észrevételt, és megismétlem, hogy bár meg van győződve javaslata helyességéről, kész ilyen mértékben eleget tenni az elnök javaslatának” – mondta Fico.

Mint mondta, a nemi erőszak bűncselekményének elévülési ideje 1961 és 2005 között tíz év volt, és csak ezután emelte 20 évre Mikuláš Dzurinda kormánya. „Úgy tartottuk helyesnek, hogy a nemi erőszak elévülési idejét tíz évre csökkentjük, hogy a nőket, a szexuális erőszak áldozatait arra ösztönözzük, hogy akkor tegyenek feljelentést ezekről a bűncselekményekről, amikor még ki lehet vizsgálni azokat” – zárta szavait a miniszterelnök a Facebookon közzétett videóban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?