Fico Brüsszelbe, majd Párizsba látogat

Brüsszel/Párizs |

<p>Robert Fico vasárnap két napos munkalátogatásra indul, melynek során Brüsszelbe és Párizsba is ellátogat - tájékoztatott a kormányhivatal sajtóosztálya.&nbsp;</p>

Brüsszelben az Európa Tanács rendkívüli ülésén vesz részt, ahol a visegrádi négyek képviselőivel, Martin Schulzcal, az Európai Parlament elnökével, valamint a többi EU-tagállam vezetőjével is találkozik. A csúcstalálkozó fő témái az elmélyülő menekültválság, illetve az Európai Unió és Törökország mint tagjelölt kapcsolatának megerősítése lesz. Ezt követően Fico Párizsba utazik, ahol részt vesz az ENSZ 21. klímakonferenciáján. A konferencia fő témái a klímaváltozás, a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés, illetve az élelmiszerbiztonság lesznek. A nemzetközi értekezlet célja, hogy most először globális klímavédelmi egyezményt írjanak alá annak érdekében, hogy a Föld felmelegedését két Celsius-fokban maximalizálják az iparosodás előtti mértékhez képest. Az egyezmény a 2020-ban lejáró kiotói megállapodást váltaná fel. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?