Fico: A szétvert kormány nem gondolja komolyan az előrehozott választást

robert fico k

A keddi nyilatkozatok ellenére a volt kormánypártok valójában nem akarják, hogy előrehozott választás legyen – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Robert Fico, a Smer elnöke. A választás kihirdetésére szerinte az egyetlen valós megoldás továbbra is a népszavazás.

„Mivel jól ismerjük ennek a szétvert kormánynak a tagjait, azt is tudjuk, hogy nem lesz semmiféle alkotmánymódosítás, ami lehetővé tenné az előrehozott választást” – mondta Fico. Valószínűbbnek nevezte, hogy a kormány inkább az államfőnek adja át a hatalmat, elképzelhető egy hivatalnokkormány kinevezése és a „káosz konzerválása” egészen a rendes választásig.

Az előrehozott választáshoz vezető egyetlen reális út szerinte a szombati (január 21.) népszavazás. „A keddi bejelentések után óriásira nőtt a népszavazás jelentősége” – hangsúlyozta Fico. Ezért azt várja a kormánypártoktól, hogy ha komolyan előrehozott választást akarnak, akkor a referendumon való részvételre szólítják fel a lakosságot. Fico ugyanerre szólította fel az államfőt is.

A Smer elnöke megismételte, hogy az előrehozott választást júniusig meg kell tartani.

Eduard Heger (OĽaNO) megbízott kormányfő kedden bejelentette, lezártnak tekinti a 76 fős parlamenti többség létrehozására irányuló erőfeszítéseket, miután az SaS végleg elutasította. A továbbiakban az előrehozott választásról szóló tárgyalások következnek, Heger őszi időpontot tart reálisnak. Szerdán az OĽaNO-val, a Za ľudíval, a Sme rodinával és az SaS-szel akar az időpontról tárgyalni. A Sme rodina hajlandó támogatni a szeptemberi előrehozott választást is, de továbbra is a júniusi időpontot részesíti előnyben. Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke bejelentette, hogy nem támogatja az előrehozott választást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?