Fico: A stabilitás botránymentes egy éve van mögöttünk

Pozsony |

<p>A stabilitás, a közpénzek sikeres konszolidációja és a botrányok nélküli működés egy évét tudhatja maga mögött a kormány Robert Fico miniszterelnök szerint.&nbsp;</p>

Úgy véli, kemény munkát végeztek az utóbbi egy évben, amikor nemcsak a szlovákiaiak, hanem egész Európa lakosai érezhették a gazdasági válság hatásait. Ugyanakkor az elmúlt egy esztendő az ország számára "jó ugródeszka" volt a jövőbe. 

Fico a jövőt illetően derűlátó, mert kormánya stabil, s képes viszálykodás, konfliktusok és botrányok nélküli komoly döntéshozatalra. Hozzátette, az ilyen ellentétekgyakranm a széles koalíciók kormányaira jellemzőek. A kormányfő szerint sikerült megoldaniuk a "leglényegesebbb házi feladatot": végrehajtani a közpénzek konszolidációját. A Kabinet idén is mindent megtesz annak érdekében, hogy a bruttó hazai össztermék (GDP) három százalékának megfelelő szint alá szorítsa a deficitet.  A miniszterelnök szerint Szlovákia a válság ellenére is lényegesen jobban állt, mint au Európai Unió egyes tagállamai. "Egyike vagyunk az euróövezet azon kevés országának, amelyeknél gazdasági növekedés tapasztalható" - mondta, hozzátéve, hogy a munkanélküliség terén is stabilizálódik a helyzet.  Fico az idei második félévet és főként 2014-et már olyan időszaknak tekinti, amikor beindíthatók a legnagyobb reformok, és anélkül hozhatók döntések, hogy a közpénzek konszolidálására kellene összpontosítani.  Az ellenzéki bírálatot "kötelező menetnek" tartja, mert az ellenzéki pártok a kormány első évfordulóján így tudják elfedni a belviszályaikat és azt, hogy képtelenek együttműködni.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?