Csütörtökön fogjuk kiteljesíteni a koalíciós megegyezést, jelentette ki Robert Fico, a Smer-SD elnöke a parlament épületében tartott sajtótájékoztatóján. Megismételte, hogy az alkotmánybíró-választás újabb fordulóján sem indul.
Fico: A mai alkotmánybíró-választáson teljesítjük ki a koalíciós megegyezést
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/fico_4_0.jpg.jpg?itok=Mxvfv0GS)
Ma este öt órakor titkos szavazásra kerül sor, másféléről nem lehet szó, mivel a tegnapi szavazást ismételjük meg. És megegyeztünk, hogy kiteljesítjük az egyezséget, amelyet tegnap fogadtunk el a koalíciós tanács ülésén
– mondta Fico.
Szerinte esélytelen, hogy 18 jelöltet egyszerre megválasszanak, ezért kilátásba helyezte a harmadik fordulót is, amelyre a májusi ülésen kerülhet sor, vagyis május 9-én. Arról, hogy ebben a körben is titkos szavazást tartanak-e, Fico szerint még meg kell egyeznie a koalíciónak.
Fico azt mondta, nem teljesen érti a Most-Híd nyilatkozatát, melyben arra utaltak, hogy a szavazáskor egyes képviselők nem tartották be a koalíciós egyezséget. „Az alkotmánybíró-választással kapcsolatos egyezség Most-Híd pártot érintő részét tegnap 100 százalékra teljesítettük” – állítja a pártelnök, hozzátéve: csütörtökön az egyezség maradék részét is teljesítik. Egyben tagadta, hogy a Smer-SD blokkolni akarná a szavazást.
A képviselők a szerdai (4. 3.) titkos szavazáson hat alkotmánybíró-jelöltet választottak meg. Mivel nem választották meg a szükséges létszámot, csütörtökön kora este ismét szavaznak. A választáson indul minden meg nem választott jelölt.
Andrej Kiska államfő a választások eredményére reagálva azt mondta, hogy a képviselők ezúttal sem teljesítették a feladatukat, mivel nem választották meg mind a 18 jelöltet. A következő lépéséről később tájékoztat. Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő bízik benne, hogy az elnök mielőbb kinevezi a bírókat, hogy az SZK Alkotmánybírósága ismét működőképes legyen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.